Mladić árnyéka a boszniai választási harcban

Az október 4-én esedékes bosznia-hercegovinai önkormányzati és parlamenti választási küzdelem véghajrájában az ország délkeleti hegyvidékén megbúvó Kalinovik utcái pontos látleletet nyújtanak a daytoni békerendszer harmincéves kudarcáról és a nacionalista hatalomgyakorlás természetéről. A településre érkezőt azonnal a hágai bíróság által életfogytiglani börtönre ítélt háborús bűnös, Ratko Mladić három és fél méter magas emlékműve fogadja, amely büszkén a hősök városaként hirdeti a falut. A település központjában egy másik monumentális talapzat emelkedik a boszniai szerb hadsereg egykori tábornokának ikonikus tiszti sapkájával. Bár a szarajevói ostromért, az etnikai tisztogatásokért és a srebrenicai népirtásért felelős volt katonatiszt 2026 augusztusának végén a börtönben elhunyt, kultusza a helyi közösségben töretlen maradt: halálhírére a helyiek gyertyagyújtással és néma tisztelgéssel fejezték ki lojalitásukat szülöttük iránt, írja riportjában a Die Presse.

A választási hadjárat külsőségeit teljes egészében a Boszniai Szerb Köztársaságban (Republika Srpska) korlátlan befolyást kiépítő Független Szociáldemokraták Szövetsége (SNSD) uralja. A villanyoszlopokon a párt vörös zászlói lengenek, a plakátokról pedig Radomir Sladoje polgármester arcképe tekint le a szavazókra. A településvezető nyíltan Mladićot nevezi a szerb nép legnagyobb hadvezérének, akinek dicsőségét a jövő nemzedékeknek is ápolniuk kell. A helyi lakosok beszámolói szerint a politikai hatalom megőrzése mögött kíméletlen gazdasági függőségi hálózat húzódik meg. A környéken gyakorlatilag lehetetlen pártkönyv nélkül munkahelyhez jutni, a magánszektor hiányában pedig a közintézmények és a polgármester saját érdekeltségei – a helyi benzinkút, a hotel és a fűrészüzem – jelentik az egyetlen megélhetési forrást. A voksokért a nyílt utcán száz bosnyák konvertibilis márkát, azaz hozzávetőleg ötven eurót kínálnak a kampányban, kihasználva az elszegényedett lakosság anyagi kiszolgáltatottságát.

A demográfiai pusztulás és a gazdasági hanyatlás kézzelfogható a hegyek közé zárt völgyben. Míg az 1991-es népszámlálás idején Kalinovik még virágzó közösség volt, ahol a szerbek mellett 37 százaléknyi muszlim bosnyák élt békés egyetértésben, mára a teljes községben alig 500 állandó lakos maradt. A nyilvántartásokban szereplő további százak kizárólag a választási csalások papíron létező szavazógépeként szolgálnak, valójában már régen elhagyták a kilátástalan vidéket. Az elvándorlás miatt a helyi iskola a bezárás szélére sodródott, a tanári állások betöltetlenek. A festői alpesi legelők, a középkori bogumil sírkövek és a zöldellő hegyek turisztikai vonzereje kihasználatlan maradt. A külvilágtól elzárt, megkopott településen a Moszkva Szálló falán ma Vlagyimir Putyin orosz elnök portréja függ, hűen jelezve a helyi elit geopolitikai tájékozódását.

A mostani választási kampány légkörét alapvetően meghatározza az 1992-es háborús bűncselekmények feldolgozatlansága és a történelmi emlékezet teljes elnémítása. Az akkori etnikai tisztogatás során a szerb félkatonai egységek fegyverrel vették át a hatalmat a faluban, a bosnyák rendőröket elbocsátották, majd kijárási tilalmat és rendőrségi engedélykényszert vezettek be a muszlim lakosságra. A szövetségi hadsereg és a helyi milíciák június végén a helyi iskola tornatermébe terelték a védtelen civileket, ahol szisztematikus kínzásoknak és nemi erőszaknak vetették alá őket. Júliusban 85 férfit egy külterületi lőszerraktárba zártak, majd augusztus 5-én a falu orvosával együtt egy mezőre hajtották és kivégezték őket. A holttesteket egy istállóba hordták, benzinnel lelocsolták és felgyújtották. A barbár mészárlást egyetlen sebesült élte túl, aki a hágai bíróság előtt közvetlen tanúvallomást tett Mladić ellen.

A hajdani áldozatok emlékét ma mindössze a település feletti elkerített temető fehér síroszlopai őrzik, a faluban semmi sem utal arra, hogy a muszlim közösség három mecsetje egykor itt állt. A szülőfaluba a háború óta egyetlen bosnyák menekült sem tért vissza. Amikor az egykori hadseregparancsnok a kilencvenes évek elején helikopterrel Kalinovikba érkezett, pontosan ugyanolyan hamis biztonsági garanciákat ígért a helyi bosnyákoknak, mint amilyeneket később az 1995-ös srebrenicai mészárlás előtt hangoztatott a kamerák kereszttüzében. Amikor pedig a nemzetközi törvényszék a helyi vérengzések jegyzőkönyveit tárgyalta, a parancsnok a tárgyalóteremben dühöngve, vöröslő arccal utasította el a számonkérést.

A választások tétje közvetlenül érinti az államszövetség biztonságát. A boszniai védelmi minisztérium a napokban szüntette meg a szolgálati viszonyát két olyan hivatásos katonának, akik a hadsereg kötelékében nyilvánosan Mladićot dicsőítették, miközben további 35 bajtársuk ellen zajlik vizsgálat. Denis Bećirović, a bosznia-hercegovinai államelnökség bosnyák elnöke az ENSZ Közgyűlésének pódiumán határozottan figyelmeztette a világ vezetőit: a szerb politikai vezetés máig nem adta fel expanziós háborús ideológiáját. Az elnök rámutatott arra, hogy a tömeggyilkosok intézményes dicsőítése nyíltan civilizációellenes aktus, amellyel a szerb entitás közvetlen szellemi közösséget vállal Európa legsötétebb bűnöseivel.

Bár a kalinoviki szavazófülkékben az ellenzéki Szerb Demokrata Párt (SDS) helyi jelöltjeiben némelyek a változás reményét látják, az illúziók gyorsan eloszlanak. A Republika Srpska politikai palettáján lényegében konszenzus uralkodik a háborús bűnök tagadásában és az etnikai kizárólagosság fenntartásában. A választások közeledtével Milorad Dodik – aki az államcsíny gyanúja és az alkotmányos rend folyamatos szétzilálása miatt osztrák és nyugati szankciók alatt áll – a nacionalista kártya kijátszásával betonozza be hatalmát. Kalinovikban a juhok békésen legelnek a hegyoldalakon, ám a rozsdabarna fellegek alatt a választás napja nem a megbékélést, sokkal inkább a félelemre és a kollektív bűntudat elhárítására épülő rezsim újabb győzelmét vetíti előre.