Milliárdokból mérte a Századvég a Fidesz bukását

A Századvég október 2-án bejelentett átalakítása önmagában is látványos jele a kormányváltás utáni politikai gazdaság átrendeződésének: a korábbi kormányzati tanácsadói és szakpolitikai feladatok visszaesése miatt a szervezet létszámának mintegy felét leépíti, a gazdaságkutató pedig új néven működik tovább. Ennél azonban fontosabb, ami ugyanazon a napon a korábbi állami megrendelésekről kiderült. A választás előtt százmilliókért készült belső kutatásokból az Orbán-kormány már hetekkel a szavazás előtt láthatta, milyen mély a társadalmi elégedetlenség.

A 444 közérdekű adatigényléssel megszerzett dokumentumai szerint a Századvég már márciusban olyan eredményeket prezentált a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodának, amelyek aligha támasztották alá a nyilvánosságban sugallt magabiztos kormányzati képet. Az egyik, mintegy 500 millió forintos elemzés szerint a válaszadók jelentős része a kormányzati politikát, az egészségügy állapotát és a gazdasági helyzetet inkább a „nemzeti szégyen”, mint a nemzeti büszkeség forrásai közé sorolta.

A kutatás generációs törésvonalat is mutatott. A nyilvánosságra került összesítések szerint 59 éves korig többségben voltak az elégedetlenek, és csak az idősebb korosztályokban maradt erősebb a korábbi kormány társadalmi pozíciója. A demokrácia működésének megítélésében szintén széles körű elégedetlenség rajzolódott ki. Mindez több mint egy hónappal az áprilisi választás előtt a megrendelő rendelkezésére állt.

Ez azért érdekes, mert a Fidesz választási veresége után a kormánypárti nyilvánosságban elterjedt magyarázat szerint a jobboldali közvélemény-kutatók félrevezették Orbán Viktort. Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője például arról beszélt, hogy a miniszterelnököt az orránál fogva vezették. Orbán maga később azt mondta: ha előre látja a választás eredményét, más kampányt folytatott volna, bár hozzátette, hogy ellenzéki mérések is eljutottak hozzá.

A most nyilvánosságra került anyagok árnyalják ezt a történetet. Nem bizonyítják, hogy Orbán Viktor személyesen minden Századvég-jelentést elolvasott, de azt igen, hogy a kormányzati döntéshozatal központjában rendelkezésre álltak olyan adatok, amelyek súlyos társadalmi elégedetlenséget jeleztek. A kérdés így már nem az, volt-e figyelmeztetés, hanem az, hogyan használták fel.

A közpénzügyi dimenzió még nagyobb. A 444 korábbi adatgyűjtése szerint az Orbán-kormány 2026 januárja és márciusa között több mint 7,6 milliárd forintot fizetett ki különféle Századvég-tanulmányokra és mérésekre. A Miniszterelnöki Kabinetiroda 2024 és 2026. április 30. között több mint 26 milliárd forintot fizetett a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítványnak és a Századvég Konjunktúrakutató Zrt.-nek.

Az egyes megrendelések között száz- és háromszázmilliós egységárak szerepeltek, és voltak olyan témák, amelyek közvetlen kormányzati szakpolitikai haszna legalábbis vitatható. A mostani dokumentumok viszont egy másik problémát vetnek fel: ha a kutatások a választói hangulatot, politikai törésvonalakat és a kormány megítélését mérték, hol húzódott a határ az állami döntés-előkészítés és a Fidesz kampánystratégiájának támogatása között?

Egy kormánynak természetesen legitim érdeke, hogy ismerje a társadalom állapotát. Közpolitikai döntésekhez szükség van közvélemény-kutatásokra, attitűdvizsgálatokra, gazdasági és társadalmi elemzésekre. Az egészségügy megítélésének felmérése például segíthet eldönteni, hol a legsúlyosabb a bizalmi válság. A közpénz felhasználása akkor válik problematikussá, ha az elemzés elsődleges célja nem a kormányzás javítása, hanem a párt választási üzeneteinek optimalizálása.

A határvonalat a megrendelés tárgya, a kérdőív, a címzettek és a felhasználás módja alapján lehet megítélni. Ha egy állami szerv azt kutatja, milyen szakpolitikai intézkedést támogatnak az emberek, az közpolitikai adat. Ha azt, melyik üzenettel lehet egy párt bizonytalan szavazóit megszólítani, az már kampánykutatás. A kettő között vannak szürke zónák, de a több tízmilliárdos összeg miatt indokolt lenne a teljes dokumentáció nyilvános áttekintése.

A mostani Miniszterelnökség korábban jelezte, hogy vizsgálja, milyen ellenszolgáltatást kapott az állam a milliárdokért. Ez nem pusztán politikai elszámoltatási kérdés. Közbeszerzési, szerződéses és akár büntetőjogi következménye is lehet annak, ha kiderülne, hogy egy állami megrendelés valójában pártpolitikai szolgáltatást finanszírozott. Ehhez azonban nem elég azt mondani, hogy egy tanulmány drága vagy gyenge volt; bizonyítani kell a szerződés és a tényleges teljesítés közötti eltérést.

A Századvég mostani szervezeti válsága közvetve mutatja, mennyire függött a csoport az állami megrendelésektől. A Telex beszámolója szerint a 2026-os kormányzati struktúraváltás után a szakpolitikai és tanácsadói feladatok súlya jelentősen csökkent, ezért mintegy ötvenszázalékos létszámleépítés következik. Egy piaci kutatóintézet számára egyetlen megrendelő elvesztése ritkán okoz ilyen méretű szerkezeti sokkot, ha a bevételi szerkezete kellően diverzifikált.

Ez önmagában még nem bizonyít szabálytalanságot. Egy tanácsadó cég specializálódhat állami megrendelésekre, és egy kormányváltás után természetes módon elveszítheti piacának nagy részét. A közpénzügyi kérdés az, hogy a korábbi szerződések versenyben, arányos áron és valódi szakmai tartalomra születtek-e.

A dokumentumok politikai tartalma közben érdekes képet ad az Orbán-rendszer utolsó hónapjairól. A kormányzati kommunikáció a választásig a stabilitást, a külső fenyegetéseket és a Fidesz mozgósítási erejét hangsúlyozta. A belső kutatások viszont azt jelezték, hogy a választók nagy része saját mindennapi tapasztalatai alapján már nem fogadja el ezt a keretet. Az egészségügy, a gazdaság és a kormányzati politika megítélése olyan területeken romlott, amelyeket kommunikációval nehéz tartósan felülírni.

A választási vereség után ezért a „rossz kutatók” magyarázata egyre kevésbé tartható. A probléma inkább az lehetett, hogy a döntéshozók ugyan hozzáfértek a kedvezőtlen adatokhoz, de politikai rendszerük nem tudott vagy nem akart alkalmazkodni hozzájuk. A zárt információs környezetben a kellemetlen mérés könnyen olyan adattá válik, amelyet tudomásul vesznek, de nem engednek stratégiai következtetéssé válni.

A történet másik tanulsága a nyilvánosság hiánya. Ha ezek a kutatások közpénzből készültek, indokolt kérdés, miért csak hónapokkal később, közérdekű adatigénylés útján kerültek elő. Természetesen lehetnek olyan döntés-előkészítő anyagok, amelyek ideiglenesen nem nyilvánosak, de a politikai közvélemény-kutatások tartós titkosítása különösen nehezen indokolható, ha közben a kormány ugyanarról a társadalmi hangulatról egészen más képet közvetít.

A magyar közösségi fórumokon a Századvég neve régóta összefonódik a kormányzati megrendelésekkel, ezért a mostani hírek könnyen megerősítik a már létező előítéleteket. Ezek a vélemények nem helyettesítik a szerződések tételes vizsgálatát. A valódi kérdés nem az, hogy valaki politikailag közel állt-e a Fideszhez, hanem az, hogy az állam piaci értékű szolgáltatást kapott-e, és az a közérdeket szolgálta-e.

A következő hónapokban ezért három irányban folytatódhat az ügy. A Miniszterelnökség lezárhatja a korábbi szerződések vizsgálatát és nyilvánosságra hozhatja, talált-e túlárazást vagy nem megfelelő teljesítést. További kutatások kerülhetnek elő közérdekű adatigénylésekből. Végül a Századvégnek piaci alapon kell bizonyítania, hogy állami megrendelések nélkül is életképes kutató- és elemzőműhely maradhat.

A legérdekesebb paradoxon mégis az, hogy az Orbán-kormány milliárdokat költött arra, hogy megtudja, mit gondol róla az ország, és a saját megrendelésére készült kutatások végül meglehetősen pontosan jelezték a bajt. Ha a döntéshozók mégsem változtattak irányt, akkor a történet nem a közvélemény-kutatás kudarcáról szól. Inkább arról, milyen kevés értéke van a drága információnak, ha a politikai rendszer csak azt hajlandó meghallani belőle, amit eleve hallani szeretne.