Párizsi alku helyett teljes függetlenséget akar Korzika

A szokatlan meleg még erősen rányomja bélyegét a sziget belsejében fekvő Corte meredek utcáira, ahol a fellegvár árnyékában békésen kávézó francia nyaralók tömegei élvezik a hegyvidéki panorámát. A festői táj és a mediterrán vendéglátás mögött azonban mélyen gyökerező ellenszenv húzódik meg a kontinensről érkező látogatókkal szemben. A terméskő falakon lépten-nyomon feltűnnek a festékszóróval felvitt dacos feliratok: a helyi nyelven írt „I Francesi fora!” jelszó egyértelműen a franciák távozását követeli. A citadella lábánál működő egyik népszerű borozó bejárata mellett egyenesen a betiltott Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front (FLNC) harcosát ábrázoló falfestmény fogadja az érkezőket. A térdelő, arcát fekete maszkkal eltakaró alak célra tartott gépkarabéllyal néz szembe a sétálókkal, emlékeztetve mindenkit arra, hogy az évtizedeken át tartó erőszakos földalatti küzdelem szelleme korántsem tűnt el a hegyekből, írja riportjában a Neue Zürcher Zeitung.

Néhány lépésre innen terül el a sziget egyetlen felsőoktatási intézménye, a Pasquale Paoli Egyetem campusa, amely a radikális nacionalista ifjúság szellemi központjának számít. Az előadótermek és a folyosók világában a fegyveres mozgalom támogatása teljesen megszokott jelenség. A diákszövetség irodájának falait a fegyveres harcban elhunyt aktivisták arcképei díszítik, a diákok Franciaországot nyíltan elnyomó gyarmatosító hatalomként írják le. A hallgatók képviselői határozottan elutasítják a köztársaságon belüli autonómia gondolatát. Kijelentéseik szerint semmilyen félmegoldással vagy adminisztratív hatáskörbővítéssel nem hajlandóak megelégedni, kizárólag a teljesen önálló, szuverén korzikai állam megteremtését tartják elfogadható célnak a jövő nemzedékei számára.

A radikális hangulat éppen akkor erősödik fel ismét, amikor a francia kormányzat a korábbi évtizedekhez képest példátlan engedményeket tesz a sziget lakóinak. A francia történelemben először fordulna elő, hogy az európai anyaország közvetlen részét képező terület különleges autonóm státuszt kapjon az egységes és oszthatatlan köztársaság keretein belül. A reformtervezet felhatalmazást adna a helyi törvényhozásnak arra, hogy a sziget sajátos viszonyaihoz igazítsa az országos jogszabályokat, miközben az alkotmány szövegébe is beemelnék Korzika történelmi, nyelvi és kulturális közösségének különálló elismerését. A francia Nemzetgyűlés júniusban már első olvasatban megszavazta a jogszabálytervezetet, a végső döntés azonban az október 26-i szenátusi szavazáson múlik, ahol a konzervatív jobboldal ellenállása miatt teljesen bizonytalan a javaslat jóváhagyása.

A jelenlegi politikai kiegyezési kísérletet a sziget újkori történelmének egyik legmegrázóbb tragédiája kényszerítette ki. A Claude Érignac prefektus 1998-as meggyilkolásáért életfogytiglani börtönre ítélt neves nacionalista harcost, Yvan Colonnát 2022-ben a rácsok mögött brutálisan meggyilkolta egy szélsőséges iszlamista rabtársa. A szigetlakók jelentős része az államot tette felelőssé a tragédiáért, ami hetekig tartó erőszakos zavargásokhoz, felgyújtott hivatalokhoz és tömeges összecsapásokhoz vezetett. Párizs a helyzet lecsillapítása érdekében volt kénytelen megnyitni a tárgyalásokat a régóta követelt önrendelkezésről. Az egyetemi ifjúság azonban a Colonna halálát követő megállapodást arculcsapásként értékeli: a tervezet szándékosan korzikai közösségről beszél a korzikai nép elismerése helyett, nem teszi hivatalos nyelvvé a sziget őshonos nyelvét, és végleg kizárja a békés elszakadás jogi lehetőségét.

Corte városa a történelmi emlékezetben mindig is az ellenállás jelképe volt. Pasquale Paoli szabadságharcos 1755-ben a Genovai Köztársaság elleni felkelés élére állva kikiáltotta a független korzikai köztársaságot, és ezt az elzárt hegyi települést tette meg a fiatal állam fővárosává. Paoli a korát évtizedekkel megelőző, felvilágosult demokratikus alkotmányt léptetett életbe, nemzetgyűlést hívott össze, és egyetemet alapított a szellemi függetlenség megteremtésére. A felvirágzásnak a francia királyi csapatok 1769-es inváziója vetett véget, vérbe fojtva az önállóságot. Több mint két és fél évszázad elteltével az egyetem falai között ismét a paolista forradalmi eszmék élednek újjá. A hallgatók a legendás vezért tekintik példaképüknek, nyíltan hangoztatva, hogy a fiatalok mozgósításával fel kell lázadni a párizsi gyarmatosítók akarata ellen.

A hegyvidékről a Tavignano folyó mentén kelet felé haladva az erdős hegyoldalak fokozatosan átadják a helyüket a termékeny síkságoknak, szőlőbirtokoknak és olajfaligeteknek. A tengerpart közelében fekvő Aléria kisvárosa a modern kori fegyveres nacionalizmus szülőföldje. A település szélén ma is mementóként áll egy romos, golyók által szétlyuggatott borászat épülete, ahol egy emlékoszlop őrzi az 1975-ös történelmi események emlékét. Ekkor egy maroknyi felfegyverzett helyi aktivista megszállta az Algériából elmenekült gazdag francia telepes birtokát. A francia állam az algériai háború után olcsó földekkel és hitelekkel támogatta a betelepülőket a termékeny keleti síkságon, miközben a helyi parasztok teljesen kiszorultak a gazdaságból. A feszültség fegyveres felkelésbe torkollt, amire Párizs rendkívüli eréllyel felelt: több mint ezer csendőrt és páncélozott járműveket vezényelt a helyszínre, az ostromban pedig két csendőr életét vesztette.

A kompromisszum nélküli állami fellépés közvetlen következményeként alakult meg 1976-ban a FLNC. A szervezet megalakulását követően a robbantásos merényletek és a politikai gyilkosságok a sziget mindennapi valóságává váltak. A földalatti sejtek rendőrőrsöket, bankokat, állami adóhivatalokat, valamint a szárazföldi franciák villáit vették célba éjszakai rajtaütések során. Az 1990-es évekre a mozgalom belső hatalmi és pénzügyi vetélkedései véres testvérháborúba torkolltak, mígnem a meghatározó többségi szárny 2014-ben hivatalosan letette a fegyvert. A politikai fordulat történelmi áttörést hozott: a fegyveres harcot feladó mérsékelt nacionalisták 2015-ben megnyerték a területi választásokat Ajaccióban, békés parlamenti eszközökkel szerezve meg az intézmények irányítását.

A békés politikai irányvonalat képviselő Femu a Corsica párt aktivistái a realitások elfogadására intik a radikális fiatalokat. A mozgalom mérsékelt tagjai úgy vélik, tiszteletben kell tartani a korai fegyveresek érdemeit, hiszen ők kényszerítették ki az érdemi párbeszédet az államból, a jelenlegi nemzetközi helyzetben viszont a nyílt katonai szembenállás öngyilkossággal érne fel a világ egyik legjelentősebb haderejével szemben. A hivatalos felmérések szerint a korzikai társadalom háromnegyede, a harminc év alattiaknak pedig 87 százaléka támogatja az alkotmányos autonómia bevezetését. A mérsékelt erők ezért úgy ítélik meg, hogy a mostani történelmi pillanatot meg kell ragadni a gazdasági és törvényhozási önállóság megalapozására, még akkor is, ha a végső függetlenség eszméje továbbra is ott él sokak gondolataiban.

A fegyveres erőszak kísértete azonban a politikai kompromisszumok közepette is jelen van. Az erőszakról soha le nem mondó szakadár FLNC-frakció a nyár végén fenyegető videóüzenetet tett közzé az interneten. A felvételen 15 fekete egyenruhát és símaszkot viselő harcos látható gépkarabélyokkal a mór fejes korzikai zászló előtt, amint szóvivőjük felolvassa az új kiáltványt. A csoport nyílt árulásnak bélyegezte a párizsi autonómiatervet, s kemény üzenetet fogalmazott meg mindazoknak, akik a francia szárazföldről kívánnak a szigetre költözni: maradjanak otthon, különben életük és vagyonuk nem lesz biztonságban. A felvétel nyilvánosságra kerülése nyomán a francia terrorellenes ügyészség azonnal hivatalos nyomozást rendelt el az érintett hálózatok felkutatására.

A radikalizmus újraéledését a sziget súlyos társadalmi és gazdasági feszültségei fűtik. Korzika lakossága gyors ütemben növekszik a külső betelepülők miatt: a legfrissebb adatok szerint egyetlen év alatt négyezer-hatszáz fővel többen költöztek a szigetre a szárazföldről, mint ahányan elhagyták azt. A vagyonos kontinensiek tömeges ingatlanvásárlásai felverték a lakásárakat, ami miatt a helyi fiatalok teljesen képtelenné váltak a bérleti díjak kifizetésére vagy a saját otthon megteremtésére Ajaccio, Bastia és a felkapott tengerparti települések övezetében. A fiatal joghallgatók ezt a folyamatot nyíltan telepes gyarmatosításnak nevezik, rámutatva arra, hogy a tervezet nem ad jogi eszközöket az ingatlanvásárlás korlátozására és a helyi munkahelyek védelmére. A radikális ifjúság ezért a polgári engedetlenséget és a célzott erőszakot is elfogadhatónak tartja a szülőföld megvédése érdekében.

A felszabadítási eszmék hitelességét évtizedek óta beárnyékolja a politikai alvilág jelenléte. A hatóságok régóta használják a nacionalista és a maffiózó szavak összevonásából született kifejezést azokra a csoportokra, amelyek a hazafias jelszavakat gazdasági bűncselekmények, védelmi pénzek szedése és zsarolások leplezésére használják fel. A fegyveres földalatti hálózatok kapcsolatai a szervezett bűnözéssel állandó feszültséget keltenek, miközben a helyi gazdaság legjövedelmezőbb ágai, az építőipar és a turizmus minduntalan a kétes érdekcsoportok ellenőrzése alá kerülnek. A fiatal aktivisták szerint ez a megbélyegzés csupán a párizsi kormányzati propaganda eszköze a mozgalom lejáratására, jóllehet a bűnszervezetek pusztító jelenlétét ők maguk sem képesek cáfolni.

A sziget politikai palettáján létezik egy határozottan köztársaságpárti, integrációpárti réteg is. A jobbközép Republikánusok soraiban politizáló tisztviselők határozottan elutasítják a különálló jogalkotási jogkörök átadását, leszögezve: Korzika a szülőföldjük, a nemzetük viszont Franciaország. A konzervatív polgárok szerint a mérsékelt nacionalista városvezetés tízéves országlása kiábrándító eredményeket hozott a felhalmozott adósságok, a megoldatlan hulladékgazdálkodás és az összeomló közlekedési infrastruktúra terén. E tábor számára nem Pasquale Paoli jelenti a történelmi igazodási pontot, hanem Napóleon Bonaparte, a sziget szülötte, aki a francia nemzetet választotta hazájául. A lakhatási válság súlyosságát ők sem tagadják, ám elutasítják, hogy a szociális gondokat etnikai alapú bezárkózással és diszkriminációval próbálják kezelni.

A nemzeti önazonosság legfájóbb pontja az anyanyelv drámai visszaszorulása. Az egyetemi folyosókon a diákok keserűséggel idézik fel nagyszüleik emlékeit, akiket a köztársasági iskolákban testi fenyítéssel sújtottak, ha megszólaltak korzikai nyelven. Az állami aszimilációs politika következtében egy egész nemzedék nevelkedett fel úgy, hogy már nem merte átadni a nyelvet a gyermekeinek, így a helyi beszéd szinte teljesen eltűnt a családi otthonokból. A függetlenségpárti fiatalok ma követelik a korzikai nyelv kötelező oktatását, ám a mindennapi életben maguk is a francia nyelvre váltanak. A szuverenitásért küzdő egyetemisták ezt az önellentmondást a gyarmatosított lélek mélyen beégett reflexeként írják le: a nyelvvesztés olyan láthatatlan sebet hagyott a közösségen, amelynek begyógyítása még az állami önrendelkezés kivívásánál is összetettebb feladatnak bizonyul.