Hosszabb életet nyertünk, egészséges éveket kevésbé

A világ népessége gyorsan öregszik, de a hosszabb élet egyre kevésbé azonos azzal, hogy az emberek több egészséges évet is kapnak. Az ENSZ Egészséges Öregedés Évtizedének félidős jelentése szerint 2020-ban már több mint egymilliárd hatvan év feletti ember élt a világon, számuk 2050-re elérheti a 2,1 milliárdot. A WHO által összeállított új mérleg szerint közben 2000 és 2023 között nőtt a különbség a teljes várható élettartam és az egészségben várható évek száma között hatvanéves korban.

Ez a különbség azért fontos, mert az idősödésről szóló közbeszéd sokáig elsősorban az élettartam növekedésére figyelt. Az egészséges öregedés fogalma ennél szélesebb. A WHO nem azt tekinti sikernek, ha valaki minden betegségtől mentes, hanem azt, ha idősebb korban is képes megőrizni azokat a funkciókat, amelyek számára fontosak: önállóan mozogni, döntéseket hozni, kapcsolatokat fenntartani, részt venni a közösség életében és megfelelő ellátáshoz jutni. Ehhez az egészségügy önmagában kevés.

A félidős jelentés több területen előrelépést mutat. Az életkor szerinti diszkriminációt tiltó jogszabályokkal rendelkező országok aránya a 2018-as 44,5 százalékról 57,7 százalékra emelkedett. A hosszú távú gondozásra vonatkozó nemzeti szakpolitikák aránya 2023 óta 49-ről 56,7 százalékra nőtt. Az országok több mint fele már külön programokat működtet az idősek számára kedvező lakókörnyezet kialakítására, és hasonló arányban készülnek átfogó egészségügyi és szociális felmérések.

A fejlődés azonban nagyon egyenetlen. A gyors öregedés legnagyobb része a következő évtizedekben alacsony és közepes jövedelmű országokban történik, ahol a szociális ellátórendszer és az egészségügyi infrastruktúra gyakran kevésbé felkészült a krónikus betegségek, a demencia, a mozgáskorlátozottság és a tartós gondozási igény kezelésére. Sok család számára az idős hozzátartozó ápolása továbbra is magánfeladat, amely főként nőkre hárul, és jelentős jövedelemkieséssel járhat.

A koronavírus-járvány megmutatta az idősek sérülékenységét. A WHO becslése szerint a 2020 és 2023 közötti többlethalálozás mintegy 71 százaléka a hatvan év felettiek körében történt. A járvány közvetlen egészségügyi hatásai mellett a társas elszigetelődés, a rehabilitációs szolgáltatások kiesése és a rendszeres orvosi ellenőrzések elmaradása is rontotta sok idős ember állapotát. A tapasztalatok ezért ma már az idősgondozási rendszerek ellenálló képességének tervezésébe is beépülnek.

Az egészséges öregedés egyik legfontosabb eleme a mozgásképesség megőrzése. A rendszeres fizikai aktivitás segít fenntartani az izomerőt, az egyensúlyt és a csontsűrűséget, mérsékli több krónikus betegség kockázatát, és az önállóságot is hosszabb ideig őrizheti. Ugyanilyen lényeges a megfelelő táplálkozás, a látás és hallás rendszeres ellenőrzése, valamint a gyógyszerek felülvizsgálata. Idősebb korban több készítmény egyidejű szedése gyakori, ezért a mellékhatások és kölcsönhatások könnyen ronthatják a mindennapi működést.

A társas kapcsolatok egészségügyi jelentősége szintén egyre jobban dokumentált. A magány és a tartós izoláció összefügg a depresszióval, a kognitív hanyatlással és több testi betegség rosszabb kimenetelével. Az idősek számára barátságos település ezért nem kizárólag akadálymentes járdákat és lifteket jelent. Fontos a megfizethető közlekedés, a biztonságos közterület, a közösségi programok, az elérhető alapellátás és az olyan lakhatás, amely lehetővé teszi az önállóságot akkor is, ha valaki már segítségre szorul.

A WHO jelentése szerint a következő négy évben a finanszírozás lesz az egyik döntő kérdés. Sok ország már elfogadott stratégiákat, de a végrehajtáshoz szükséges pénz, munkaerő és adatgyűjtés hiányos. Az idősgondozás munkaerőigényes terület, ahol az alacsony bérek és a nagy fizikai, lelki terhelés miatt sok helyen nehéz dolgozókat találni. A technológia segíthet a távfelügyeletben, a gyógyszerszedés támogatásában vagy a kommunikációban, de nem helyettesíti a személyes gondozást és a társas kapcsolatokat.

Az egyéni életmód szerepe ettől még jelentős, de a jelentés arra figyelmeztet, hogy az egészséges öregedést nem lehet kizárólag személyes felelősségként kezelni. A rendszeres mozgás, a dohányzás kerülése, a kiegyensúlyozott étrend és a társas aktivitás sokat számít, ám ezek lehetősége erősen függ a jövedelemtől, a lakóhelytől és az ellátások elérhetőségétől. Egy rosszul megközelíthető rendelő, a lift nélküli lakás vagy a megszűnő helyi buszjárat gyorsan csökkentheti egy idős ember önállóságát. Ezért a WHO megközelítése az egészségpolitikán kívül a településtervezést és a szociális szolgáltatásokat is az öregedési stratégia részének tekinti. A félidős mérleg fő üzenete ezért az, hogy az élettartam növekedése önmagában nem tekinthető lezárt sikertörténetnek. Az emberek akkor nyernek valóban éveket, ha azokban képesek megőrizni önállóságukat, kapcsolataikat és döntési szabadságukat. Ehhez az egészségügy, a szociális ellátás, a várostervezés, a lakhatás és a munkaerőpiac összehangolt alkalmazkodására van szükség. A következő évtizedekben az öregedés nem különálló időspolitikai ügy lesz, hanem a társadalmak működésének egyik alapvető szervező tényezője.

A megelőzés szempontjából a középkorú évek is meghatározók. A magas vérnyomás, a cukorbetegség, a hallásromlás, az elhízás és a mozgásszegény életmód hatása gyakran évtizedek alatt halmozódik fel, ezért az időskori önállóság megőrzését nem lehet 65 éves korban elkezdeni. A rendszeres szűrés, a krónikus betegségek megfelelő kezelése és az izomerő fenntartása már korábban javíthatja a későbbi életminőséget. Az egészséges öregedés így életút-szemléletet igényel: az időspolitika eredményeit részben azok a döntések határozzák meg, amelyeket az egészségügy és az egyén évtizedekkel korábban hoz meg.