Ötmilliárdos bírság: megijednek a nagy szennyezők?

Október 25-től jelentősen megváltozik a környezetszennyezés ára Magyarországon. Az október 9-én megjelent kormányrendelet a cégekkel szemben alkalmazható szankciók felső határát a korábbi kétmilliárdról ötmilliárd forintra emeli, és az árbevételhez kötött bírságolásnak is nagyobb szerepet ad. A szigorítás különösen az akkumulátoripar és más nagy környezeti terhelésű ágazatok számára lehet fontos, de a jogszabály hatása nem a kihirdetéskor, hanem az első komoly hatósági ügyekben válik mérhetővé.

A Telex beszámolója szerint a módosítás a vállalat előző évi nettó árbevételének fél százalékához kapcsolódó, legalább ötmillió forintos szankciós minimumot is tartalmaz, a legsúlyosabb bírság felső határa pedig ötmilliárd forint. A pontos alkalmazási feltételek, különösen az ismétlődő jogsértések megítélése a rendelet és a kapcsolódó szabályok együttes értelmezését igényli. A kormány korábban a visszaeső szennyezők elleni, úgynevezett három csapás elvét is meghirdette. Ezért a következő hetek egyik első feladata a hatóságok számára a jogszabály egységes értelmezése lesz.

Az új szabályozás mögött régi probléma áll. A környezetvédelmi bírságok sokszor nem voltak arányban a nagyvállalatok gazdasági méretével. Egy több százmilliárd forintos forgalmú gyár számára a néhány millió forintos bírság olykor kisebb tétel, mint egy termelési nap vesztesége. Ilyenkor a pénzügyi szankció nem feltétlenül ösztönöz gyors technológiai változtatásra. Az árbevételhez kötött megoldás célja, hogy a jogsértés költsége a vállalat méretével együtt emelkedjen.

A pénzbírság ugyanakkor csak az egyik eszköz. A környezetvédelmi szabályok megsértésekor a hatóság előírhat helyreállítást, műszaki intézkedést, adatszolgáltatást vagy adott esetben a tevékenység korlátozását is. A lakosság számára sokszor ezek fontosabbak, mint az államkasszába befizetett összeg. Ha egy üzem tovább szennyezheti a levegőt vagy a vizet, a magas bírság önmagában nem oldja meg a helyzetet. A valódi cél az, hogy a jogsértő állapot megszűnjön, és lehetőleg ne ismétlődjön meg.

A szabályozás az akkumulátoripar körül kialakult vitában különösen nagy figyelmet kap. Gödön, Iváncsán és Debrecenben a gyárak működése, bővítése és ellenőrzése évek óta közéleti kérdés. A beruházások mellett munkahelyteremtési és iparfejlesztési érvek szólnak, a helyi lakosok egy része viszont a vízhasználat, a veszélyes anyagok, a levegőterhelés és a hatósági ellenőrzés miatt aggódik. A szigorúbb bírságok mindkét félnek üzennek: a működés nem tiltott, de a szabályszegésnek komolyabb ára lehet.

Az október elején kihirdetett másik intézkedés szerint az érintett akkumulátorgyártási beruházásoknál környezet- vagy természetvédelmi jogsértés esetén legalább hat hónapig nem adható új építési vagy létesítési engedély, amíg a jogsértő állapot fennáll. Ez más jellegű nyomás, mint a pénzbírság. Egy nagy beruházásnál az engedélyezési csúszás, a szerződéses határidők módosulása és a finanszírozási többletköltség akár a bírságnál is erősebb ösztönző lehet a szabályok betartására.

A szigorítás azonban új kérdéseket vet fel. Ha egy vállalat több telephelyet működtet, melyik árbevételt veszik alapul? Hogyan kezelik a cégcsoporton belüli értékesítést, a leányvállalatokat és a külföldi anyavállalatot? A szankció csak akkor lesz kiszámítható, ha az érintettek előre tudják, melyik jogsértésnél milyen mérce érvényes. A bizonytalan szabályozás hosszú bírósági eljárásokhoz vezethet, és éppen a gyors környezetvédelmi beavatkozást késleltetheti.

A másik kockázat a hatóságok kapacitása. A nagyobb bírság nem pótolja a megfelelő számú és felkészültségű ellenőrt, a rendszeres mintavételt, a laboratóriumi hátteret és a független szakértői munkát. Ha ritkán derül fény jogsértésre, a bírság összege bármilyen magas lehet, visszatartó ereje korlátozott marad. A cégek számára ugyanis nemcsak a lehetséges büntetés nagysága, hanem az ellenőrzés valószínűsége is meghatározó.

A kormány január elsejére önálló, országos hatáskörű környezetvédelmi főhatóság felállítását ígéri. Ez a szervezeti változás elvileg segíthet abban, hogy a különböző területi és szakhatósági eljárások összehangoltabbak legyenek. Ugyanakkor egy új intézmény létrehozása átmeneti működési kockázatot is jelenthet: át kell adni az ügyiratokat, a mérési adatokat, a személyzetet és az informatikai rendszereket. A szigorúbb bírságolás októberben indul, az új főhatóság viszont csak később állhat fel, ezért különösen fontos, hogy az átmeneti időszakban ne gyengüljön az ellenőrzés.

A gödi Samsung-üzemről és az iváncsai akkumulátorgyárról szóló korábbi viták jól mutatják, hogy a helyi bizalom mennyire törékeny. A lakosság gyakran nem pusztán a bírság összegét szeretné tudni, hanem azt, milyen anyag került a környezetbe, milyen koncentrációban, meddig tartott a kibocsátás, és milyen egészségügyi kockázattal járhatott. A hatósági határozatok közérthető, időben történő közzététele ezért a reform fontos része lehet. A bizalom akkor erősödhet, ha a mérési eredmények és a helyreállítási intézkedések is követhetők.

A magyar Redditen az akkumulátorgyárak ellenőrzése visszatérő téma. A korábbi, nagy aktivitású beszélgetésekben a hozzászólók egy része éppen azt kifogásolta, hogy a hatósági fellépés lassú, vagy az információk késve kerülnek nyilvánosságra. Ezek személyes vélemények és nem reprezentatív felmérések; a kommentekben szereplő szennyezési adatokat önmagukban nem lehet tényként átvenni. A vita azonban fontos szerkesztési kérdést vet fel: a szankciórendszer reformját nem lehet a lakossági tájékoztatás reformja nélkül megítélni.

A nagyobb bírságoknak gazdasági mellékhatásuk is lehet. A beruházók számára fontos a jogbiztonság és az előre kalkulálható költség. Egy szigorú, de következetesen alkalmazott rendszer hosszabb távon akár versenyelőnyt is jelenthet a szabálykövető vállalatoknak, mert nem kerülnek hátrányba azokkal szemben, akik a környezetvédelmi kiadásokon takarékoskodnak. Ha viszont az ellenőrzések politikai vagy gazdasági alapon eltérően működnek, a szigorítás könnyen szelektív büntetésnek tűnhet.

Az új szankciók jogi próbája a bíróságokon is folytatódhat. A vállalatok vitathatják a mérési módszert, a tényállást, a bírság arányosságát vagy a jogsértés ismétlődésének megállapítását. Az államnak ezért nem elég magasabb összeget írnia a rendeletbe: a hatósági határozatokat olyan bizonyítékokra kell építeni, amelyek a jogorvoslati eljárásban is megállják a helyüket. A környezetvédelmi civil szervezetek pedig várhatóan azt figyelik majd, valóban nő-e a feltárt jogsértések száma és csökken-e a káros kibocsátás.

A következő két hétben a végrehajtási útmutatók, az érintett cégek reakciói és a hatóságok felkészülése kerülhet előtérbe. Október 25. után az első szankciók még nem feltétlenül adnak teljes képet, mert a határozatokhoz idő kell. Az első valódi mérleghez azt is látni kell majd, mennyi ellenőrzést végeztek, hány ügyben állapítottak meg jogsértést, és milyen gyorsan szüntették meg a veszélyes állapotot.

A környezetvédelemben a siker végső mércéje nem az, hogy hány milliárd forint bírság folyik be, hanem az, hogy kevesebb szennyezés történik-e. A mostani szigorítás fontos eszközt adhat az állam kezébe, de a szigorú jogszabály csak akkor ér valamit, ha az ellenőrző intézményeknek van erejük, szakértelmük és függetlenségük alkalmazni is. Ez a próba a kihirdetés után kezdődik igazán.