Siralomházi fogadalom után hajnalban felakasztották

Az iszfaháni Dowlatabad női börtön és a mintegy harminc kilométerre fekvő Dastgerd központi fegyintézet falai között lezajlott szertartás semmiben sem hasonlított a hagyományos esküvőkre. Nem volt menyasszonyi ruha, hiányzott a vőlegény ünnepi öltönye, nem gyűltek össze a vendégek, és nem osztottak édességet sem az egybegyűlteknek. A legmegrázóbb körülményt az jelentette, hogy sem a menyasszony, sem a vőlegény nem lehetett jelen a saját egybekelésén. A 22 esztendős Mahshad Keshani és a huszonöt éves Alireza Sepahi házassági fogadalmát a két édesapa mondta ki egy telefonvonal két végén, a fiatalok nevében és megbízásából pecsételve meg a közös élet kezdetét. Miközben a neves emberi jogi ügyvéd, Amirsalar Davudi a vallási előírásoknak megfelelően vezette a hivatalos ceremóniát, Alireza Iszfahán legnagyobb, a város peremén magasodó büntetés-végrehajtási intézetének rácsai mögött ült, menyasszonya pedig a női foglyok elzárt börtönében várakozott a hírre. A szertartásról készült megrázó hangfelvételen, amelyet a jogi képviselő tett közzé az interneten, Mahshad édesapja hozzájárulását adta lánya házasságához, mire Alireza édesapja remegő, megtört hangon úgy válaszolt: igen, a legnagyobb örömmel. A fiatal vőlegény kifejezett kérésére a házassági szerződésben rögzített hagyományos hozományként mindössze a Korán egyetlen példányát és egy szál vörös rózsát jelöltek meg.

A megrendítő telefonos ceremónia mindössze egy rövid felvonásnak bizonyult a hatósági gépezet árnyékában. Alig néhány órával a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után Shahrzad Shahbazi, Alireza Sepahi ügyvédje lesújtó bejelentést tett: a halálos ítéletet hétfő reggel a Dastgerd börtön falai között végrehajtották. A jogi védő már a kivégzést megelőző este figyelmeztetett a fenyegető veszélyre, amikor a közösségi oldalán közzétette baljós szavait: Alireza Sepahi ma még lélegzik, holnap talán már nem. A fiatalember egyik közeli barátja később megrázó részleteket tárt a nyilvánosság elé az utolsó órákról. Elmondása szerint Alireza utolsó kívánsága a jogi képviselőjéhez intézve az volt, hogy mielőtt a magánzárkába szállítják a hajnali ítélet-végrehajtás előtt, még egyetlen alkalommal láthassa Mahshadot, s a szemébe nézhessen az asszonynak, akit feleségül vett. Az iszfaháni ügyészség és a büntetés-végrehajtási intézet vezetése azonban kíméletlenül elutasította a kérelmet, megfosztva a fiatal párt a végső búcsú lehetőségétől. A kivégzett péklegény közösségi oldalának profiljában mindeközben ott maradt az a mottó, amelyet még a szabad életében választott magának: ne add fel, viseld el a szenvedést most, és éld le életed hátralévő részét bajnokként.

A két fiatal szerelmének pontos kezdete a homályba vész, ám a közvetlen környezetükből származó beszámolók egybehangzóan megerősítik, hogy kapcsolatuk már jóval a 2026. januári tömegtüntetések előtt bimbózott. Mély vonzalom kötötte össze őket az iszfaháni mindennapokban. Amikor mindkettejüket elragadta az állami megtorlás hulláma, sorsuk tragikus párhuzamba került a rácsok mögött. A barátok elmondása szerint a házasság gondolata nem hirtelen fellángolás volt, maga Mahshad kérte meg Alireza kezét az ügyvédjén keresztül a börtön mélyéről. A fiatal egyetemi hallgatónő abban a kétségbeesett reményben kezdeményezte a hivatalos kötelék megteremtését, hogy egy érvényes frigy révén a hatóságok kénytelenek lesznek elhalasztani a legsúlyosabb büntetés végrehajtását, s törvényes házastársként jogot formálhat a személyes látogatásra a halálsoron. A remény hiábavalónak bizonyult a teokratikus igazságszolgáltatás könyörtelen logikájával szemben: az államhatalom nem engedett teret a humánumnak, s a ceremónia után alig telt el egyetlen nap, a hóhérok már elvégezték feladatukat.

Mahshad Keshani kálváriája szorosan összefonódott az iráni egyetemi ifjúság elnyomásával. A diáklányt a teheráni vezetés ellen kibontakozó 2026. januári tüntetéssorozat legelső napjaiban vették őrizetbe Iszfahánban, ahol a társaival együtt békésen fejezte ki elégedetlenségét a rendszer korlátozásaival szemben. Hat hosszú hónapot töltött vizsgálati fogságban embertelen körülmények között, mígnem július közepén váratlanul szabadlábra helyezték. A szabadság mindössze néhány hétig tartott. Alig egy hónappal később a biztonsági szolgálatok ismét megjelentek nála, és a nemzetbiztonság elleni cselekmények megalapozatlan vádjával újból bilincsbe verték. A forradalmi bíróság gyorsított eljárásban öt év fegyházbüntetésre ítélte a 22 éves lányt, majd a Dowlatabad börtönbe szállították, elvágva őt tanulmányaitól, családjától és szerelmétől. A fiatal nőnek a rácsok mögött kellett megélnie azt a tehetetlen gyötrelmet, hogy hitvese a legsúlyosabb büntetés árnyékában számlálja utolsó óráit.

A végrehajtás körülményei nemzetközi jogi szempontból is felháborító visszaélésekről tanúskodnak. Mai Sato, az Egyesült Nemzetek Szervezetének iráni emberi jogi helyzettel foglalkozó különleges jelentéstevője nyilvános állásfoglalásban hívta fel a figyelmet az eljárás súlyos jogszerűtlenségeire. A világszervezet szakértője dokumentálta, hogy az iráni legfelsőbb igazságszolgáltatás szeptember 2-án formálisan helyt adott Alireza Sepahi perújítási kérelmének, és az ügyet visszautalta a bírósághoz az eljárás újbóli lefolytatására. Az iszfaháni forradalmi bíróság azonban a törvényes rendelkezést figyelmen kívül hagyva, érdemi meghallgatás megtartása nélkül, adminisztratív úton egyszerűen lesöpörte a kérelmet az asztalról. Mai Sato hangsúlyozta: az ítélet végrehajtására úgy került sor, hogy a védőügyvédek még javában küzdöttek az újratárgyalás jogi lehetőségeinek érvényesítéséért. Az eljárási garanciák lábbal tiprása sokatmondó bizonyítéka annak, hogy a bírói szervek az igazságszolgáltatás helyett kizárólag a politikai megfélemlítés céljait szolgálják.

Alireza Sepahi megpróbáltatásai 2026. január 10-én vették kezdetüket, amikor a rendőrség lecsapott a családjára. A hatóságok először a fiatalember unokatestvérét, Abolfazl Sepahit fogták el, majd a nyomozók azonnal Alireza lakására vonultak, ahol őt is bilincsbe verték, néhány nappal később pedig az édesanyját is őrizetbe vették a nyomásgyakorlás részeként. A két fiú, akik szoros baráti és rokoni kötelékben éltek, az úgynevezett Ali-Khani téri ügy vádlottjai közé került. Az iszfaháni téren az iráni ügyészség állítása szerint január 8-án, az országos felkelés legelső éjszakáján a demonstrálók négy rendőrt megtámadtak és megöltek. A hivatalos szervek több mint ötven személyt tartóztattak le a tér környékéről, s közülük 12 fiatalt, köztük Alirezát és Abolfazlt vonták vád alá rendvédelmi erők meggyilkolásában való részvétel, valamint a rettegett földi korrupció címén. A hozzátartozók és a védők kezdettől fogva határozottan visszautasították a vádakat, miközben a letartóztatottak brutális kínzásokról számoltak be, amelyeket a vallomások kicsikarására alkalmaztak. Az ENSZ jelentéstevője a kínzásokról szóló beszámolókat hitelesnek minősítette.

A büntetés-végrehajtás gépezete különösen kegyetlen forgatókönyvet készített elő a két unokatestvér számára. Az eredeti tervek szerint Alirezát és Abolfazlt a nyár folyamán, július 28-án nyilvánosan akarták vesztőhelyre küldeni az Ali-Khani téren, elrettentésül a lakosság szeme láttára. Csupán néhány órával a kitűzött időpont előtt Alireza a rá nehezedő elviselhetetlen pszichikai és fizikai teher alatt súlyos szívrohamot kapott a zárkájában, s kórházba kellett szállítani. Az orvosi vészhelyzet miatt az ő büntetésének végrehajtását átmenetileg elhalasztották. Unokatestvére nem kapott kegyelmet: Abolfazlt a terveknek megfelelően megölték. Az ezt követő két és fél hónapos időszakban a teheráni rezsim sorra végezte ki az ügyben érintett fiatalokat: Alireza Sepahi a hetedik elítélt volt ebben az eljárásban, vele egy időben pedig a 21 éves Alireza Raeisit is a halálba küldték. A perben elmarasztalt öt további fiatalember mind a mai napig a rácsok mögött vesztegel, rettegve a hajnali léptek zajától.

Az Iszfahánban lezajlott tragédia szervesen illeszkedik abba a megtorlási hullámba, amely az egész országot sújtja. Az oslói székhelyű Iran Human Rights jogvédő szervezet hivatalos összesítése szerint a teheráni hatóságok kizárólag a 2026-os esztendőben már legalább 616 embert küldtek a halálba országszerte. A teokratikus hatalom a kiterjedt közel-keleti háborús konfliktusok, a külföldi katonai fenyegetések és a gazdasági összeomlás közepette a fizikai megsemmisítés eszközével igyekszik elejét venni a belső társadalmi elégedetlenség újbóli fellángolásának. A bíróságok szinte kizárólag a saría jogrendszer homályos gumiszabályaira támaszkodnak: az Isten elleni hadviselés vagy a földi korrupció vádja alatt a békés tiltakozást és a politikai véleménynyilvánítást is a legsúlyosabb büntetéssel sújtják. A hatóságok a háborús hisztériát kihasználva a zárt börtönudvarokon hajtják végre a döntéseket, megfosztva a társadalmat és a családokat a nyilvános ellenőrzés legcsekélyebb esélyétől is.

A fiatal péklegény elvesztése és a börtönfalakon átívelő szerelmi frigy megrázó története villámgyorsan a perzsa társadalom kollektív ellenállásának jelképévé vált. A hatósági cenzúra és a digitális korlátozások ellenére a közösségi oldalakon futótűzként terjedt el Alireza és Mahshad története, akiket a kormánykritikus irániak Irán örök szerelmespárjaként kezdtek emlegetni. A fiatalok tragédiája nyomán széles körű mozgalom indult el a digitális térben: a felhívások kezdeményezik, hogy az iráni társadalom a nyugati Bálint-nap helyett ezentúl október 5-ét tekintse az iráni szerelmesek napjának. Ez a dátum nem a gyász, sokkal inkább a remény és az emberi méltóság jelképeként él tovább a köztudatban, emlékeztetve arra, hogy a diktatúra sem képes megtörni a szerelmet és az elnyomással szembeni szolidaritást.