Kétféle kényszerintézkedés, egy Volánbusz-ügy

Két, ugyanabban a korrupciós nyomozásban érintett ismert szereplő ügyében eltérően döntött október 16-án a Budai Központi Kerületi Bíróság. Szivek Norbertnek, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatójának a letartóztatását három hónappal meghosszabbították, Jellinek Dániel ingatlanbefektető esetében viszont a fogva tartás helyett ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyeletet és elektronikus nyomkövetést rendeltek el. A döntés nem végleges, és egyik gyanúsított bűnösségéről sem szól. Éppen ez teszi fontossá: megmutatja, hogyan különíti el a bíróság a bizonyítás védelmét a személyes szabadság korlátozásának mértékétől.

A Volánbusz-ügy jóval régebbi, mint a szeptemberi őrizetbe vételek. A rendőrség szerint a 2015 és 2018 közötti használtbusz-beszerzéseknél több mint hatszáz járművet vásárolhattak túlárazva, ami mintegy tízmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozhatott. A kecskeméti telephely egyik ingatlanügyletét is vizsgálják. A sajtóban ismertetett nyomozati adatok alapján a gyanú nem egyszerűen a drága buszokról szól, hanem arról, hogy a közpénzből kifizetett összegek egy része köztes cégeken és további pénzügyi műveleteken keresztül magánérdekeltségekhez kerülhetett.

A különböző nyomozati szálak elválasztása elengedhetetlen. A Nemzeti Nyomozó Iroda korábban a vagyoni hátrány és a pénzmosás gyanúját vizsgálta, míg a Központi Nyomozó Főügyészség a korrupciós bűncselekményekkel összefüggő eljárásról adott tájékoztatást. A két vizsgálat összekapcsolódhat, de nem minden gyanúsítás és minden közölt összeg vonatkozik automatikusan ugyanarra a személyre. A büntetőeljárásban az is külön kérdés, hogy a beszerzések túlárazását, a döntéshozók tudatosságát és az állítólagos pénzmozgások kedvezményezettjeit milyen bizonyítékokkal lehet összekötni.

A mostani bírósági döntésnél a legfontosabb szempont nem az volt, hogy az ügy nagy sajtóvisszhangot váltott ki. A bíróságnak azt kellett mérlegelnie, fennáll-e a szökés, az elrejtőzés, a bűnismétlés vagy a bizonyítás megnehezítésének veszélye, és ezek ellen elegendő-e egy enyhébb intézkedés. Szivek esetében továbbra is számoltak a tanúk vagy más eljárási szereplők befolyásolásának kockázatával. Jellineknél a bíróság az eddigi együttműködést és a gyanú szerinti szerep elkülönültségét is értékelte. Az eltérő mérlegelés nem értékítélet a két ember személyéről, hanem eljárásjogi döntés.

A bírósági közlemény szerint a megalapozott gyanú mindkét terhelt esetében fennmaradt. Ez jogilag lényeges: a letartóztatás megszüntetése nem felmentés, a letartóztatás meghosszabbítása pedig nem előzetes ítélet. Az ártatlanság vélelme az eljárás egészében megilleti a gyanúsítottakat. A közvélemény mégis hajlamos a szabadlábra kerülést bizonyítéknak, a bilincset pedig bűnösségnek tekinteni. A két tévedés egyformán káros, mert elfedi, milyen hosszú és összetett bizonyítási folyamat szükséges egy közbeszerzési vagy állami vagyonkezelési ügyben.

A buszbeszerzés különösen nehezen rekonstruálható piac. Egy használt jármű értékét az életkor, a futásteljesítmény, a műszaki állapot, a felszereltség, a javítási igény és a szállítási feltételek egyaránt alakítják. Egy számla magas összege önmagában nem bizonyít túlárazást. Ehhez összehasonlítható piaci ajánlatok, független szakértői értékelések, a döntéshozatal dokumentumai és az esetleges összejátszásra utaló bizonyítékok kellenek. Ha az ügy bíróság elé jut, a védelem várhatóan éppen ezeket a számításokat és összefüggéseket vitathatja.

A korrupciós gyanú másik oldala a közvetítői hálózat. Egy állami beszerzésnél nemcsak az a kérdés, hogy mennyit fizettek, hanem az is, kik határozták meg a műszaki feltételeket, ki hagyta jóvá az árat, és ki ellenőrizte a teljesítést. Az állami vagyonkezelő, a busztársaság vezetése, a szállítók és a pénzügyi közvetítők szerepe egymástól eltérő. A nyomozásnak személyenként kell bizonyítania, ki milyen döntésről tudott és abban milyen módon vett részt. Egy közismert üzletember neve vagy politikai kapcsolatrendszere önmagában nem elegendő bizonyíték.

A közpénzügyi következmény ugyanakkor túlmutat a büntetőjogi felelősségen. A közlekedési vállalatoknak a vizsgált időszakban is biztosítaniuk kellett az utasok szállítását, miközben a beszerzésekre fordított pénz más szolgáltatásoktól, járműfelújításoktól vagy fejlesztésektől vonhatott el forrást, amennyiben a túlárazás gyanúja beigazolódik. A közlekedésben az elhibázott beruházás nem pusztán egyszeri veszteség: a rosszul kiválasztott járművek fenntartása éveken át további költséget okozhat. Ezért lenne közérdek a szerződések és a döntési lánc teljes rekonstruálása.

A szeptember végén nyilvánosságra hozott vagyonbiztosítási intézkedések arra utalnak, hogy a hatóságok a lehetséges későbbi megtérülést is szem előtt tartják. A Központi Nyomozó Főügyészség egy gyanúsítottnál milliárdos nagyságrendű vagyonelemek lefoglalásáról, illetve zár alá vételéről adott tájékoztatást. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a teljes feltételezett kár megtérült, és azt sem, hogy a lefoglalt vagyon automatikusan az államé lesz. A végleges vagyonelvonáshoz külön jogi feltételek és megfelelő bizonyítás szükséges.

A nyomozásban részt vevő szervezetek között a hatáskörök elhatárolása is fontos. Az egyik eljárásban feltárt bankszámlaadatok, szerződések és tanúvallomások a másikban is jelentőséggel bírhatnak, de az eljárási szabályoknak mindvégig érvényesülniük kell. Ha a hatóságok egymásra hivatkozva nem teszik egyértelművé, melyik döntés milyen bizonyítékra épül, a nyilvánosság könnyen összekeveri a gyanúkat. A többéves időtáv külön nehézség: a szereplők változhattak, vállalatok szűnhettek meg, dokumentumok kerülhettek más irattárakba.

A politikai érdeklődés érthető, mert a vizsgált időszak állami beszerzései és a gyanúsítottak korábbi pozíciói miatt a történet az előző kormányzás elszámoltathatóságának próbájaként is megjelenik. A büntetőeljárás sikerét mégsem a politikai üzenetek ereje határozza meg. A kormánynak az az érdeke, hogy a közpénz útja feltárható legyen; az ellenzék joggal kérheti számon az eljárás pártatlanságát; a gyanúsítottaknak pedig joguk van a védekezéshez és a tisztességes eljáráshoz. Ezek nem egymást kizáró elvek, hanem egy működő jogállami vizsgálat feltételei.

A következő időszakban a kényszerintézkedésekkel kapcsolatos jogorvoslat, az újabb kihallgatások, a pénzmozgások feltárása és az esetleges vádemelés előkészítése kerülhet előtérbe. A pénteki végzés egyelőre nem végleges, ezért a jelenlegi jogi helyzetet sem szabad megváltoztathatatlanként leírni. A nyomozásból még nem látszik, hány szerződés és hány döntéshozó kerülhet majd a bíróság elé. Az ügy súlya éppen abból fakad, hogy a bizonyításnak nemcsak a feltételezett korrupciós láncolatot, hanem az állami ellenőrzés kudarcának okait is tisztáznia kellene.

A legfontosabb tanulságot ezért nem az adja, hogy ki tölti a következő heteket fogva tartásban és ki elektronikus nyomkövetővel. A döntő kérdés az, sikerül-e tételesen megmutatni, milyen áron, milyen döntések nyomán és kinek a javára vásároltak buszokat közpénzből. Ha a bizonyítékok ezt nem támasztják alá, a gyanúsítottakat megilleti a felmentés. Ha viszont igen, az államnak a felelősség megállapítása mellett a vagyoni hátrány megtérítését és a beszerzési kontrollok megerősítését is célul kell kitűznie.