Százéves Háry János: új szereplőkkel éled a legenda
Kodály Zoltán daljátéka centenáriumán ismét az Andrássy úti színpadra kerül. A jubileumi rendezés a népdalok és a nagyotmondó katona története mögött az emlékezet, a képzelet és az emberi méltóság kapcsolatát kutatja, iskolások bevonásával.
Pontosan egy évszázada, 1926. október 16-án mutatták be a Magyar Királyi Operaházban Kodály Zoltán Háry János című daljátékát. A centenáriumra új produkcióval készült az intézmény: Béres Attila rendezésében, Halász Péter vezényletével tér vissza a színpadra a nagyabonyi obsitos, akinek történetei a magyar zenei emlékezet legnépszerűbb fejezetei közé tartoznak. A jubileumi előadássorozat október 17. és 25. között hét alkalmat foglal magában; az október 16-i főpróbát az OperaKaland programban középiskolásoknak is megnyitották. A rendezés így az évforduló megünneplését a fiatal közönség megszólításával kapcsolja össze.
A darab eredetileg Garay János Az obsitos című költeményének világából nőtt ki, szövegkönyvét Paulini Béla és Harsányi Zsolt írta. Háry egyszerre komikus elbeszélő és olyan ember, aki képzeletében képes legyőzni a történelem hatalmasait. A francia császár seregeinek megfutamítása, a bécsi udvar csábítása vagy Mária Lujza érzelmei a valóság törvényei szerint képtelenségek. Kodály azonban a mesemondásnak adott elsőbbséget: a hős nem történelmi tanúként, hanem a közösségi képzelet alakjaként jelenik meg. Ebből ered a mű szokatlan szabadsága, amelyben a humor és a keserű tapasztalat együtt van jelen.
Béres Attila új értelmezése is ebből a kettősségből indul ki. A rendező szerint az egyszerű ember a történetmondás révén képes megőrizni önbecsülését akkor is, amikor a történelem eseményeit nem irányíthatja. Az elképzelés a mai néző számára is ismerős helyzetet idéz: a személyes emlékezet gyakran átírja a megélt kudarcokat, és a képzelet olyan rendet teremt, amelyet a külvilág megtagadott. Az előadás látványvilágában a sakk motívuma kapcsolja össze a katonai rendet és a meseszerű fordulatokat. A díszlet Erős Hanna, a jelmezek Tihanyi Ildi munkái, a vetítésekért Czeglédi Zsombor, a koreográfiáért Kovács Dénes felel.
A címszerepet Sándor Csaba énekli, Örzsét Balga Gabriella alakítja. Kálnay Zsófia Mária Lujzaként, Rálik Szilvia császárnéként, Erdős Attila Ebelasztin báróként, Szemenyei János Napóleonként vesz részt a produkcióban. A prózai szerepek között Csonka András és Rusznák András is feltűnik. A szereposztás jelzi, hogy a daljáték színpadi nyelve az operaénekesi és a színészi jelenlét együttműködésére épül. A beszélt jeleneteknek ugyanolyan dramaturgiai feladatuk van, mint a zenének: a nézőnek el kell hinnie, hogy Háry történetei a maguk belső szabályai szerint érvényesek.
Kodály zenei újítása az volt, hogy a magyar népdal hangzását a nagy operaházi apparátus számára is természetes nyelvvé tette. A dallamok gyakran ismerősnek tűnnek, de a hangszerelés, a ritmikai játék és a jelenetek közötti kontrasztok összetett színházi szerkezetet hoznak létre. A Toborzó, a Tiszán innen, Dunán túl vagy az Intermezzo a koncerttermekben is önálló életre kelt. A Háry János-szvit révén olyan közönség is megismerhette a zeneszerző világát, amely a teljes daljátékot soha nem látta. A szvit világszerte megszólaló tételei máig a magyar zenekari repertoár állandó darabjai.
A százéves történet egyben a magyar operajátszás változásainak lenyomata. A művet az Operaház több mint 500 alkalommal tűzte műsorra, és több Kodály-jubileumon is központi szerepet kapott. A korábbi rendezések hol a népmesei humorra, hol a társadalmi szatírára, hol a látványos történelmi fantáziára helyezték a hangsúlyt. A mostani változat a személyes emlékezet felől közelít, ami az ismert történetet új kérdésekkel ruházza fel. Egy ilyen gyakran játszott darab esetében a felújítás tétje az, hogy a megszokott dallamok ismét színházi helyzetekben szólaljanak meg, ne ünnepi illusztrációként.
Az új előadás zenei oldalán is van hangsúlyeltolódás. Halász Péter a partitúra korábbiaknál teljesebb változatát állítja színpadra, és felhasználja a később írt Színházi nyitányt is. A Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara közösen vesz részt a produkcióban. A nagy létszámú együttesek jelenléte különösen fontos a műben, mert a közösségi hangzás ellenpontozza Háry magányos, gyakran kiszolgáltatott alakját. A zenekar így a szereplők érzelmi világának és a történelmi környezetnek egyaránt megszólaltatója.
A centenárium kulturális jelentősége az iskolai zeneoktatás történetéhez is kapcsolódik. Kodály nevét a világ számos országában pedagógiai módszere révén ismerik, miközben saját színpadi alkotásai kevésbé hozzáférhetők a fiatalok számára. A középiskolásoknak tartott főpróba és az évfordulós programok arra adnak lehetőséget, hogy a zeneszerző a tananyagból élő alkotóvá váljon. A gyerekek számára a daljáték nyelve egyszerre lehet ismerős a népdalok miatt és szokatlan a beszéd, az ének, a mese és a szatíra keveredése miatt. Éppen ez a keverék teszi alkalmasnak arra, hogy többféle zenei érdeklődés találkozzon benne.
A darabhoz társuló társadalmi kép ma is értelmezhető. Háry egyszerű katona, aki a nagyhatalmak világába helyezi önmagát, majd végül a hazatérés és a személyes hűség mellett dönt. A történet a katonai dicsőség meséjét fokozatosan az otthonhoz kötődő értékek felé fordítja. A bécsi udvar pompája és a falusi közösség között nem pusztán anyagi különbség van: másfajta emberi viszonyokat jelentenek. A mai rendező számára ez lehetőséget ad a hatalom, a társadalmi rang és az egyéni önérzet viszonyának megmutatására anélkül, hogy a történetet aktualizáló politikai jelszavakra kellene építenie.
A Háry János különleges helyet foglal el a magyar kulturális emlékezetben, mert egyes dallamai már régen leváltak az eredeti színpadi történetről. Iskolai ünnepségeken, hangversenyeken, népzenei műsorokban önállóan is megszólalnak, sőt az animációs feldolgozás révén más generációkhoz is eljutottak. Az ismertség azonban könnyen elfedheti a mű drámai szerkezetét. A jubileumi bemutató egyik feladata ezért az, hogy az egyes zenei számok között újra megteremtse az összefüggéseket. A nézőnek éreznie kell, miért hangzik fel éppen az adott dallam, és hogyan változtatja meg a szereplők viszonyát.
A századik évforduló nem kizárólag a zeneszerző emlékének szól. Az Operaház azzal is szembesül, miként tudja fenntartani a magyar nyelvű, saját hagyományból táplálkozó színpadi művek iránti érdeklődést a nemzetközi repertoár mellett. A magyar operajátszásban a klasszikus olasz, francia és német címek rendszerint biztosabb közönséget vonzanak, a hazai darabok életben tartásához pedig tudatos műsorpolitika kell. A Háry János nagy előnye, hogy egyszerre része a nemzeti kánonnak és alkalmas új színpadi értelmezésekre. A mostani sorozat megmutathatja, hogyan lehet ezt a kettőt összeegyeztetni.
A centenáriumi programsorozat népdaldélelőttel is kiegészül, amelyen az Operaház művészei Kodály feldolgozásaiból válogatnak. A külön rendezvény emlékeztet arra, hogy a daljáték gyökere a népzenei gyűjtésben és a dallamok gondos feldolgozásában van. A szerző a falusi énekhagyományt művészi rangra emelte, miközben megőrizte annak jellegzetes fordulatait és emberi közelségét. Az új színrevitel sikerét végső soron az döntheti el, hogy a százéves darab meg tudja-e őrizni ezt a közvetlenséget a mai, technikailag gazdag operaszínpadon.