Spanyol bírósági döntés: büntetlenek Puigdemonték
A legfelsőbb fórum lezárta az eljárásokat, így a Waterloo-ba menekült exelnök és Oriol Junqueras visszakapta politikai jogait. Pedro Sánchez kisebbségi kormánya megbukott, feloszlatták a parlamentet, miközben november végén előrehozott választást tartanak.
Közel egy évtizedig tartó, mély társadalmi sebeket ejtő jogi és alkotmányos küzdelem végére tett pontot a spanyol igazságszolgáltatás legfelsőbb szerve, amikor meghozta a végső felmentő határozatokat. Kilenc esztendő és húsz nap telt el azóta, hogy a madridi hatóságok által alkotmányellenesnek nyilvánított, 2017. október elsejei katalóniai függetlenségi referendum a modern spanyol demokrácia legsúlyosabb államjogi válságát robbantotta ki. A legfelsőbb bíróság záró határozata alapján a büntetlenség mostantól kivétel nélkül kiterjed mindazon politikai szereplőkre, aktivistákra és tisztviselőkre, akik annak idején az autonóm északkeleti tartomány elszakadását kísérelték meg elérni. A döntés következtében a hatóságok véglegesen megszüntették a még érvényben lévő elfogatóparancsokat, a korábban elítélt vezetők pedig maradéktalanul visszanyerték polgári és politikai jogosultságaikat.
A jogi záróakkord közvetlen következményeként a belgiumi emigrációban élő egykori katalán kormányfő, Carles Puigdemont immár a letartóztatás legkisebb kockázata nélkül hazatérhet Spanyolországba. Egykori helyettese, a baloldali republikánus Oriol Junqueras előtt szintén megnyílt a lehetőség, hogy ismét katedrára álljon egy állami egyetemen. A közkegyelmi törvény teljes körű érvényesítése több mint 400 érintettet mentesített a büntetőjogi következmények alól. Ezzel elhárult az akadály az elől is, hogy az elszakadási mozgalom hajdani arcai közvetlenül megmérettessék magukat a politikai porondon, akár a november végére kiírt rendkívüli parlamenti voksoláson. Junqueras környezetéből származó hírek szerint a baloldali vezető már a 2028-as tartományi elnökválasztásra összpontosítja erőit.
Míg korábbi szövetségesei közül többen már elindultak Spanyolország felé, a 63 éves Puigdemont láthatóan nem sieti el a visszatérést. A Brüsszel melletti Waterlooból közzétett üzenetében meglehetősen rideg hangot ütött meg, kijelentve, hogy a legfelsőbb testületnek nem maradt más választása, mint aláírni a kapitulációt. A politikus, aki 2017 őszén gépkocsi csomagtartójában hagyta el hazáját, egyelőre nem jelölt meg konkrét naptári napot a hazautazásra. Egy friss televíziós interjúban közölte, hogy érkezésekor első útja a szülei sírjához vezet majd, ugyanakkor elhárította a felvetést, miszerint a tartományi törvényhozásban ellenzéki vezetői szerepet vállalna. Arra hivatkozott, hogy ő a Generalitat százharmincadik elnökeként már betöltötte a legmagasabb tisztséget, jogi képviselője szerint pedig kifejezetten a november végi országos választások utánra időzíti a hazatérést.
A döntéshez vezető jogi folyamat heves intézményi összeütközést hozott a spanyol igazságszolgáltatás csúcsszervei között. Két héttel ezelőtt az Alkotmánybíróság nyitotta meg az utat Puigdemont teljes felmentése előtt, kimondva, hogy a baloldali parlamenti többség által 2024-ben elfogadott közkegyelmi jogszabály a közpénzek hűtlen kezelésével vádolt vagy elítélt vezetőkre is vonatkozik. A Legfelsőbb Bíróság bírái korábban ezt mereven elutasították: érvelésük szerint a politikusok saját vagyonukat kímélték meg azzal, hogy az illegális népszavazás megszervezését és a nemzetközi propagandát közpénzből finanszírozták, ez pedig felvetette a jogtalan személyes gazdagodás tényállását. Az Alkotmánybíróság jogértelmezése azonban felülírta a felsőbírósági ellenállást, kötelezővé téve az eljárások teljes megszüntetését.
A madridi hatalmi viszonyokat alapjaiban meghatározó egyezség politikai háttere rendkívül törékenynek bizonyult. A szocialista kormányfő, Pedro Sánchez 2023-ban kizárólag Puigdemont alakulata, az Együtt Katalóniáért hét mandátumának köszönhetően tudta megőrizni miniszterelnöki székét, a támogatás áraként pedig előre megígérte az átfogó közkegyelmi törvény kidolgozását. A katalán emigráns vezetés azonban a kedvező jogi fordulat ellenére sem tanúsított politikai hálát a baloldali kabinet iránt. A törvényhozási együttműködés fokozatosan erodálódott, mígnem a Junts képviselőcsoportja teljesen megvonta bizalmát a kisebbségi kormánytól. A végkifejletet az ingatlanbérleti piac szabályozását célzó kormányrendeletek leszavazása hozta el: a katalán jobbközép szavazatokkal elbuktatott törvénycsomag után Sánchez kénytelen volt feloszlatni a parlamentet, és november 29-ére előrehozott választást írt ki.
A felmérések szerint a keményvonalas elszakadási stratégia csődje súlyos veszteségeket vetít előre Puigdemont formációja számára. A tartományban, amelyet egykor kényelmes többséggel irányított, a Junts a közvélemény-kutatások alapján visszaszorult a negyedik helyre. A választói preferenciák élén a Salvador Illa vezette szocialisták állnak, őket követik Junqueras mérsékeltebb republikánusai, valamint a viharos gyorsasággal megerősödő, bevándorlásellenes Katalán Szövetség. Bár ez az új jobboldali radikális párt az országos megmérettetésen nem állít jelölteket, a helyi politikára gyakorolt hatása máris kézzelfogható: döntő mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a Junts szembeforduljon a madridi szociális bérleti reformokkal.
A radikális formációt vezető Sílvia Orriols, Ripoll városának polgármestere teljesen új törésvonalat nyitott a regionális közéletben. Orriols kategorikusan ellenzi a bérleti piac állami korlátozását, mondván, a hatósági árszabályozás valójában a magántulajdon burkolt kisajátításával egyenértékű. A lakhatási válság okát a politikus a kontrollálatlan migráció okozta túlnépesedésben látja, és a letelepedések azonnali felfüggesztését követeli. Hírhedté vált megfogalmazása szerint a helyi népesség számára ma nem a spanyol kasztíliaiak, hanem a kalifátus és a kulturális felhígulás jelenti a valódi egzisztenciális fenyegetést. A kisvárosi városvezető fellépése mélyen megosztotta a függetlenségi tábort, miközben a korábbi hegemón pártot azzal vádolja, hogy kétségbeesésében az ő bevándorlásellenes jelszavait próbálja másolni.
A jelenlegi tartományi valóság már köszönőviszonyban sincs azzal a forrongó közhangulattal, amelyből Puigdemont kilenc évvel ezelőtt elmenekült. Az állami függetlenség elérésének láza, amely 2017 őszén százezreket vitt az utcákra, szinte teljesen elillant a hétköznapokból. A helyi kormányzat élén 2024 óta a szocialista Salvador Illa áll, s a regionális választásokon több mint négy évtized után először fordult elő, hogy az elszakadást támogató erők együttesen sem tudtak parlamenti többséget szerezni. A felmérések szerint a társadalom többsége belefáradt az állandó alkotmányos konfrontációba, és a gazdasági stabilitást, az oktatási színvonalat, valamint a mindennapi közszolgáltatások működését tekinti elsődlegesnek.
A xenofób hangvételű Katalán Szövetség előretörése a politikai inga sajátos kilengését hozta magával. Matematikailag ugyan a Junts, a baloldali ERC és az antikapitalista CUP az új radikális párttal kiegészülve ismét parlamenti többséget alkothatna a barcelonai törvényhozásban, ám a mélységes ideológiai ellentétek miatt az együttműködés a gyakorlatban kizárt. Ez a megosztottság sokatmondó helyzetet teremt a közelgő országos választás előtt. Miközben a tartományban várhatóan a baloldali kormányfő bizalmasaként ismert Salvador Illa pártja szerzi meg a legtöbb szavazatot, a keményen központosító, jobboldali Vox szintén komoly erősödésre számíthat. A bevándorlást elutasító szavazók egy része ugyanis az elszakadási mozgalom belső vitáiból kiábrándulva a spanyol egységet hirdető, határozott fellépést ígérő országos jobboldal felé fordulhat, történelmi csúcsra juttatva a formációt az egykor elszakadni vágyó északkeleti végeken.