Győr után országos vita lehet a visszahívásból

A győri közgyűlésben történt pártszakadás új kérdést tett a magyar belpolitika asztalára: ki és milyen feltételekkel mondhatja ki egy választási ciklus közepén, hogy egy önkormányzati testület elvesztette a választók bizalmát? Pintér Bence polgármester és a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület október 24-én bejelentette, hogy alkotmányos és törvényi változtatást kezdeményeznek. Azt szeretnék, ha a település lakói helyi népszavazással visszahívhatnák a képviselő-testületet. Ez egyelőre politikai kezdeményezés, nem benyújtott, elfogadott jogszabály. Mégis túlmutat Győrön: a képviseleti demokrácia egyik alapkérdését feszegeti, hogy a választás napja után mekkora közvetlen beleszólása marad a választónak a helyi hatalom összetételébe.

Az előzmény egy gyors helyi átrendeződés. A korábbi, tizennégy tagú győri Fidesz–KDNP-képviselőcsoportból nyolcan Csak Győr néven új frakciót alakítottak, a kereszténydemokrata képviselők közül ketten pedig külön csoportba szerveződtek. A szakítás nyomán a korábbi pártpolitikai címkék és a közgyűlési szavazási erőviszonyok már nem esnek egybe. A polgármester az októberi ülésen a testület feloszlásának napirendre vételét is szorgalmazta, de a kezdeményezés nem kapott támogatást. A politikai vita tehát nem csupán arról szól, ki melyik frakcióban ül, hanem arról is, miként lehet új választói felhatalmazást kérni, ha a képviselők közötti szövetségek alapjaiban változnak meg.

A jelenlegi önkormányzati rendszer nem ismer általános választópolgári visszahívást. A képviselő-testület saját feloszlásáról törvényben meghatározott többséggel dönthet, és külön szabályok vonatkoznak a törvényességi felügyeletre, illetve a testület alkotmányos feloszlatására. Egy helyi népszavazás azonban nem szolgálhat egyszerűen arra, hogy a lakók a mandátumok idő előtti megszüntetéséről döntsenek. A jogi különbség fontos: a polgármester javaslata új intézményt teremtene, nem egy meglévő eljárás egyszerűsítését kérné. Ehhez a népszavazás tárgyára, a mandátum megszűnésére és az időközi választásra vonatkozó szabályokat is össze kellene hangolni.

A visszahívás gondolata első pillantásra vonzó. Ha egy testület tartósan megbénul, a választó ne legyen kénytelen éveket várni az újabb rendes választásig. Egy ilyen lehetőség arra ösztönözhetné a képviselőket, hogy a ciklus közben is számot adjanak döntéseikről, és ne kizárólag a következő kampányban kérjenek bizalmat. Győrben a kezdeményezés támogatói azzal érvelnek, hogy a politikai átcímkézés önmagában nem pótolja a választói felhatalmazás megújítását. Ebből azonban nem következik automatikusan, hogy minden frakcióváltás legitimációvesztést jelent: a választók személyekre és listákra is szavaznak, a képviselői mandátum pedig nem minden esetben kötődik egyetlen párthoz a ciklus teljes időtartamára.

A másik oldalon éppen a kiszámíthatóság áll. Egy önkormányzatnak költségvetést kell elfogadnia, intézményeket működtetnie, szerződéseket teljesítenie és hosszú távú beruházásokat előkészítenie. Ha egy hangos politikai kisebbség bármikor visszahívási kampányt indíthatna, az tartós választási üzemmódba kényszeríthetné a városvezetést. Különösen kényes lenne a helyzet olyan településeken, ahol néhány száz szavazat dönt a többségről, vagy ahol egy nagy gazdasági szereplő jelentős befolyással bír a helyi közéletre. A demokratikus ellenőrzés és a kormányozhatóság között ezért pontos garanciákat kellene építeni.

Az első kérdés a kezdeményezési küszöb. Hány választó aláírása kellene egy visszahívó népszavazáshoz: öt, tíz vagy húsz százalék? A második az érvényesség és az eredményesség: elég lenne-e a résztvevők egyszerű többsége, vagy a választásra jogosultak meghatározott hányadának kellene a feloszlatást támogatnia? A harmadik az időzítés. Egy frissen megválasztott testületnek indokolt lehet türelmi időt adni, a rendes választás előtti utolsó hónapokban pedig fölösleges párhuzamos választást szervezni. Az is eldöntendő, hogy a visszahívás csak az egész testületet érintené-e, vagy egyes képviselőkre is kiterjedne.

Még fontosabb, mi történne a sikeres népszavazás után. Az önkormányzat napi működését nem lehet felfüggeszteni: a szociális ellátások, az óvodák, a közvilágítás és a városi közszolgáltatások nem várhatnak egy politikai vitára. Ki fogadná el a sürgős döntéseket az új közgyűlés megalakulásáig? Változatlanul hivatalban maradna-e a polgármester? A jelenlegi szabályokból többféle átmeneti megoldás ismert, de egy új visszahívási intézményhez külön, világos átmeneti rendelkezésekre volna szükség. Ezek nélkül a kezdeményezés akár újabb jogviták és intézményi bizonytalanságok forrása lehetne.

Győr példája azt is megmutatja, hogy a jogi és a politikai legitimitás nem ugyanaz. A képviselők mandátuma a választási szabályok alapján továbbra is érvényes lehet, miközben a polgármester és a közvélemény egy része vitatja, hogy az új frakciók ugyanazt a politikai ajánlatot képviselik-e, amelyre 2024-ben szavazatot kaptak. A városvezető állítása szerint a korábbi többség működése akadályozta vitatott helyi ügyek feltárását; az érintett képviselők részéről viszont a helyi érdekek előtérbe állítása és a korábbi pártpolitikától való eltávolodás jelenik meg indokként. Ezek politikai értékelések, nem bírósági ténymegállapítások. A választói bizalom tényleges állapotáról csak megfelelő módszertanú felmérés vagy választás adhat megbízható képet.

Az országos következmények legalább ilyen jelentősek. Egy visszahívási szabályt nem lehetne kizárólag Győrre megalkotni: ugyanúgy alkalmazni kellene egy apró faluban, egy megyei jogú városban és akár a fővárosi önkormányzati rendszerben is, ha a törvényhozó nem állít fel külön kategóriákat. Más a kockázat ott, ahol a testület néhány tagból áll, és más ott, ahol a költségvetés százmilliárdos nagyságrendű. A szabály könnyen az éppen kormányon lévő párt ellen is fordulhatna, hiszen később bármelyik politikai oldal helyi többsége kerülhet válságba. Ezért egy tartósan működő megoldáshoz szélesebb szakmai és politikai egyeztetés lenne indokolt.

A nemzetközi példák óvatosságra intenek. A visszahívási szavazás több országban ismert, de a szabályok igen különbözők: van, ahol egyetlen tisztségviselőre, másutt teljes helyi testületre vonatkozhat, és a kezdeményezéshez szigorú aláírási feltételeket kötnek. Magyarországon a rendszernek a polgármester és a képviselő-testület eltérő választási felhatalmazásához is igazodnia kellene. Ha csak a testületet lehetne visszahívni, előállhatna az a helyzet, hogy a polgármester a helyén marad, de az új képviselők egészen más többséget alkotnak. Ha a polgármestert is érintené a visszahívás, az viszont már a közvetlenül választott településvezető mandátumának új szabályozását jelentené. Egyetlen jogszabályi mondattal ezért nem lehet biztonságosan megoldani a problémát. A vitát érdemes lenne választójogi szakértők, önkormányzati érdekszövetségek és a helyi közszolgáltatásokat működtető intézmények bevonásával lefolytatni.

A következő napokban elsősorban az derülhet ki, hogy a győri kezdeményezésből készül-e részletes, normaszöveggel alátámasztott indítvány, és mely parlamenti szereplők vállalnák annak képviseletét. Az is kérdés, hogy a Csak Győr-frakció milyen konkrét ügyekben szavaz együtt a városvezetéssel, illetve a korábbi fideszes képviselőkkel. A választók számára a frakciók neveinél fontosabb mérce lesz, hogy születnek-e döntések a város működéséről és a vitatott gazdálkodási ügyek feltárásáról. A visszahívásról szóló vita akkor válhat valóban országos jelentőségűvé, ha a politikai jelszó mögött megjelenik a végrehajtható jogi megoldás is.