Diákok döntötték meg Vučić hosszú szerbiai uralmát
A vasárnapi parlamenti voksolás után Belgrádban tömegek ünnepeltek. Az előzetes mandátumbecslések önálló kormányalakításra elegendő többséget jeleznek a tiltakozó mozgalomból kinőtt listának, miközben a leköszönő hatalmi köröknek még jelentős befolyásuk marad.
Aleksandar Vučić elismerte vereségét a vasárnapi szerbiai parlamenti választáson, miután a diákmozgalom támogatásával létrejött lista az előzetes becslések szerint megszerezte a 250 tagú törvényhozás abszolút többségét. A bejelentést követően Belgrád központját ünneplő tömeg lepte el, az utcákon autók dudáltak, a fiatalok szerb zászlókat lengettek. A szavazatok végleges, hivatalos összesítése ekkor még nem állt rendelkezésre, de a hatalom legfontosabb szereplőjének nyilvános vereségelismerése lényegesen csökkentette annak valószínűségét, hogy a kormányoldal vitatni próbálja a politikai fordulatot.
Vučić saját becslése szerint a diákok által támogatott jelöltek 135–140 mandátumot szerezhettek, ami meghaladja a kormányalakításhoz szükséges 126 helyet. A választásfigyelők különböző részeredményeken alapuló számításai eltértek egymástól: a CeSID egyik korai becslése 139 helyet adott a diáklistának, a CRTA pedig 51 százalék fölötti szavazatarányt jelzett. Ezek nem tekinthetők végleges eredménynek, különösen a kisebb listák parlamentbe jutásának megítélésében. A lényeg azonban világos volt: a Szerb Haladó Párt köré szervezett hatalmi szövetség elveszítette a törvényhozási többségét.
A rendkívüli választás előzménye a 2024. novemberi újvidéki tragédia volt. A vasútállomás előtetőjének összeomlásakor tizenhatan vesztették életüket. A felújítás körüli döntések, az építési munkák ellenőrzése és az állami felelősség kérdése hónapokon át napirenden maradt. Az egyetemisták előbb dokumentumok nyilvánosságra hozatalát és elszámoltatást követeltek, később egyre szélesebb társadalmi elégedetlenséget fogtak össze. A tüntetésekhez tanárok, egészségügyi dolgozók, ügyvédek, mezőgazdasági termelők és a korábban politikailag passzív polgárok is csatlakoztak.
A diákmozgalom erejét éppen az adta, hogy nem egyetlen ismert pártvezető személyére épült. A szervezők sokáig tudatosan kerülték a hagyományos ellenzéki struktúrákat, mert azoknak a közvélemény egy része szintén kevés bizalmat szavazott. A választás közeledtével mégis szükségessé vált a tiltakozás intézményesítése: országos jelöltállítás, kampányfinanszírozás, megfigyelők toborzása és a kormányzásra alkalmas szakemberek bemutatása. A listán egyetemi oktatók, jogászok, közéleti szereplők és vidéki közösségek képviselői is helyet kaptak. A társadalmi mozgalomból így választási koalíció lett.
Vučić a szerb politika meghatározó szereplője volt a 2010-es évek elejétől. Miniszterelnökként, majd köztársasági elnökként a gazdasági beruházásokra, a külföldi tőke bevonására és a politikai stabilitás ígéretére építette hatalmát. Bírálói szerint közben egyre szorosabbra vonta a kormány, a közszolgálati intézmények és a kormánybarát médiavilág közötti kapcsolatokat. A közbeszerzések átláthatósága, a korrupciós ügyek kezelése és a választási verseny feltételei visszatérő viták tárgyai voltak. A kormányoldal mindvégig visszautasította azokat az állításokat, amelyek rendszerszintű visszaélésekkel vádolták.
A vasárnapi részvétel a szokatlanul erős mozgósítást jelezte. A CRTA adatai szerint már 19 óráig a választók 67,6 százaléka leadta szavazatát, és a végső arány ennél is magasabb lehetett. A nagyvárosokban, vidéki településeken és a külföldi szavazóhelyeken is sorok alakultak ki. A diaszpóra hagyományosan fontos utánpótlást jelent a reformokat sürgető ellenzéki erőknek, bár a külföldön élők részvétele önmagában nem dönt el egy országos választást. A kiemelkedő részvétel ezúttal azt mutatta, hogy sokan a megszokott pártpolitikai versenynél nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a szavazásnak.
A választás tisztaságát illetően a kampány alatt és a szavazás napján is érkeztek panaszok. Megfigyelők és ellenzéki aktivisták szavazatvásárlási kísérletekről, a választók befolyásolásáról, valamint egyes szavazóhelyek környékén történt incidensekről számoltak be. Ezeket a bejelentéseket külön kell vizsgálni, és a konkrét esetekről a választási hatóságoknak kell dönteniük. A nemzetközi megfigyelői értékelések jelentősége most különösen nagy, mert az új parlament legitimitásához a mandátumok száma mellett a folyamat elfogadottsága is hozzátartozik.
A fordulat a szerb külpolitika számára is új helyzetet teremt. Belgrád évek óta igyekszik egyensúlyt tartani az európai uniós csatlakozási cél, az orosz kapcsolatok és a kínai gazdasági együttműködés között. Az EU a jogállamisági reformokat, a média szabadságát és a Koszovóval folytatott párbeszédet tekinti kulcsfeltételnek. A diáklista győzelme kedvező fogadtatásra találhat Brüsszelben, de az új politikai erőn belül is eltérhetnek a vélemények az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok, a szankciók és Koszovó státusa ügyében. A választási siker önmagában még nem jelent kész külpolitikai programot.
A magyar olvasók számára a változás közvetlen jelentőségű. A két ország között sűrű energetikai, közlekedési és gazdasági kapcsolatrendszer épült ki, a vajdasági magyar közösség helyzete pedig továbbra is kiemelt kétoldalú ügy. A Budapest–Belgrád vasútvonal, a határ menti infrastruktúra, az energiabiztonság és a regionális beruházások olyan kérdések, amelyekben a mindenkori kormányoknak együtt kell működniük. A következő szerb kabinet várhatóan áttekinti a korábbi szerződéseket és politikai prioritásokat, de ebből még nem következik a kétoldalú projektek automatikus felülvizsgálata.
A legnagyobb kihívás a győztesek számára most kezdődik. Egy mozgalom képes lehet százezreket utcára vinni és a választáson többséget szerezni, a közigazgatás irányítása azonban másfajta felkészültséget kíván. Kormányfőt kell választani, miniszteri csapatot kell összeállítani, működő parlamenti frakciót kell kialakítani, és dönteni kell a korrupciós ügyek feltárásának sorrendjéről. A győzteseknek azt is bizonyítaniuk kell, hogy a különböző társadalmi csoportokból összeállt koalíció a nehéz gazdasági és külpolitikai döntések idején is együtt marad.
A hatalomváltás alkotmányos menete külön figyelmet érdemel. A parlamenti választás eredménye közvetlenül a kormány összetételét határozza meg, miközben a köztársasági elnöki tisztség külön intézmény. A politikai szereplőknek ezért világosan kell rendezniük a megbízatások és az átmeneti időszak kérdéseit. A rendőrség, az igazságszolgáltatás és a közmédia vezetésének esetleges változásai szintén érzékeny próbái lehetnek a demokratikus átmenetnek. A belgrádi ünneplés után a következő hetekben a kormányalakítás részletei döntik el, milyen gyorsan fordulhat politikai gyakorlattá a választók által kikényszerített változás.