Béke papíron, háború a terepen
Washington és Teherán megállapodása végre esélyt adhat arra, hogy a Közel-Kelet kilépjen az eszkaláció spiráljából. Csakhogy Benjamin Netanjahu politikai és katonai érdekei éppen abba az irányba mutatnak, hogy a világ még ne lélegezhessen fel.
Van abban valami hátborzongatóan ismerős, amikor a Közel-Keleten már a béke hírét is fenntartásokkal kell fogadni. Az Egyesült Államok és Irán között most valóban megnyílhat egy ajtó: a hírek szerint a megállapodás kerete már készen áll, pénteken Genfben formális aláírás következhet, és a felek egy hatvan napos átmeneti időszakban folytathatják a tárgyalásokat a legsúlyosabb kérdésekről, köztük az iráni nukleáris programról. A Hormuzi-szoros újranyitása, a harcok mérséklése, a regionális frontok elcsendesítése mind olyan lépés lenne, amelyre a világ gazdaságának, Európának, a térség civil lakosságának és a nagyhatalmi diplomáciának is égető szüksége van.
A gond csak az, hogy a Közel-Keleten ritkán elég két aláírás. Különösen akkor, ha a háború egyik kulcsszereplője úgy érzi: a béke nem megoldás, hanem veszteség. Benjamin Netanjahu számára az amerikai–iráni alku nem diplomáciai siker, hanem politikai fenyegetés. Izrael miniszterelnöke az elmúlt hónapokban arra építette stratégiáját, hogy az iráni rendszerrel szembeni katonai nyomás egyszerre igazolja keményvonalas politikáját, erősíti szövetségét Donald Trumppal, és elfedi saját belpolitikai gyengeségeit. Egy olyan megállapodás, amelyben Washington közvetlenül Teheránnal egyezik meg, óhatatlanul szűkíti Netanjahu mozgásterét.
Ezért nem mellékes, hogy Izrael máris jelezte: nem kíván visszavonulni a dél-libanoni, szíriai és gázai „biztonsági zónákból”. Israel Katz védelmi miniszter szerint az izraeli hadsereg határidő nélkül ott marad ezekben a térségekben, mert onnan tudja megvédeni Izrael határait és településeit. Ez nyílt üzenet Washingtonnak és Teheránnak is: hiába kerül papírra a tűzszünet, Izrael nem tekinti magát automatikusan annak foglyának.
Netanjahu ellenérdekeltsége több rétegből áll. Az első a biztonságpolitikai. Izrael számára Irán nem egyszerűen ellenfél, hanem a Hezbollah, a regionális milíciák és a nukleáris fenyegetés központja. Egy amerikai–iráni alku, amely nem rendezi teljes egészében a rakétaprogramot, a libanoni frontot és Teherán térségi befolyását, Jeruzsálemből könnyen félmegoldásnak látszik. A második réteg azonban belpolitikai. Netanjahu hatalma évek óta a válságkezelés logikájára épül. A tartós háborús készültség igazolja a rendkívüli eszközöket, összetartja a jobboldali tábort, és állandóan napirenden tartja azt az üzenetet, hogy Izrael csak vele lehet biztonságban. A béke ebben a képletben nem feltétlenül hoz politikai hasznot.
A harmadik réteg a személyes túlélésé. Netanjahu olyan koalíció élén áll, amelyben a szélsőjobboldali partnerek minden engedményt árulásként írnak le. Ha az amerikai–iráni megállapodás részeként Izraelnek mérsékelnie kellene libanoni vagy gázai műveleteit, a miniszterelnök saját szövetségesei felől is nyomás alá kerülne. Ha viszont szembemegy Washingtonnal, azt mondhatja: ő az egyetlen, aki még az Egyesült Államokkal szemben is megvédi Izrael létérdekeit. Ez veszélyes játék, de Netanjahu politikai pályája nagyrészt ilyen játszmákból áll.
Donald Trump számára viszont most a megállapodás sikere a tét. Az amerikai elnöknek szüksége van egy látványos külpolitikai eredményre, amelyet a háború lezárásaként, a Hormuzi-szoros megnyitásaként és az iráni atomprogram korlátozásának kezdeteként adhat el. Ha Netanjahu újabb katonai akciókkal torpedózza meg a folyamatot, az már nem pusztán izraeli–iráni ügy lenne, hanem nyílt amerikai–izraeli konfliktus. A friss jelentések szerint Washington és Jeruzsálem között már most is nő a feszültség, mert Trump nem akarja, hogy izraeli lépések veszélybe sodorják az iráni alkut.
A Hezbollah magatartása szintén kulcskérdés. Ha a libanoni front valóban elcsendesedik, a megállapodás első próbáját kiállhatja. Ha azonban Izrael továbbra is katonai szabadságot követel magának Dél-Libanonban, a tűzszünet könnyen papíron marad. A Hezbollah egyik illetékese szerint a szervezet az izraeli magatartást figyeli, és nem fogadja el, hogy Izrael szabadon mozoghasson Libanon területén. Ez már önmagában jelzi, milyen vékony jégen áll a mostani esély.
A világ tehát okkal reménykedhet, de nincs oka megnyugodni. Az amerikai–iráni megállapodás az elmúlt hónapok egyik legfontosabb diplomáciai fordulata lehet, ám a béke nem attól lesz valóság, hogy Genfben aláírják. Attól lesz valóság, ha a fegyverek is engedelmeskednek a papírnak. Márpedig Netanjahu eddigi üzenete éppen az ellenkezője: Izrael nem hajlandó feladni a katonai nyomást, nem vonul vissza a megszállt övezetekből, és nem engedi, hogy mások szabják meg számára a háború végét. Ezért a pénteki aláírás nem zárópont lesz, legfeljebb próba. A kérdés az, hogy a diplomácia képes-e gyorsabban dolgozni, mint azok, akiknek a háború még mindig hasznosabb, mint a béke.