A világítótorony – Virginia Woolf emlékezete

1927. május 5-én jelent meg Virginia Woolf A világítótorony című regénye. Ugyanez a dátum 32 évvel korábban más miatt vált meghatározóvá az írónő életében: 1895. május 5-én halt meg édesanyja, Julia Stephen. Woolf regényének középpontjában is egy anya, egy apa, nyolc gyermek, egy nyári ház és a tenger túloldalán álló világítótorony található. A hasonlóság nem véletlen, de a mű jóval több családi kulcsregénynél. Virginia Woolf több mint három évtizeddel gyermekkora után tért vissza ahhoz a világhoz, amelyet már csak emlékezetből lehetett megközelíteni.

A Háttérgyár kötete ennek az irodalmi átalakulásnak ered a nyomába. Felidézi a cornwalli St Ives fölött álló Talland House-t, ahol a Stephen család 1882 és 1894 között töltötte nyarait, és bemutatja a valódi Godrevy világítótornyot, amelyet Virginia gyermekként legalább kétszer személyesen is meglátogatott. A fennmaradt látogatói könyv, családi fényképek, levelek, naplók és későbbi visszaemlékezések segítségével rekonstruálható az a környezet, amelyből évtizedek múltán a Ramsay család képzeletbeli világa megszületett.

Külön fejezetek mutatják be Julia és Leslie Stephent, Virginia Woolf szüleit. Julia szépsége, gondoskodása, betegápolói munkája és a nagy család összetartásában játszott szerepe egyértelműen felismerhető Mrs. Ramsay alakjának hátterében. Leslie Stephen, a Dictionary of National Biography nagy tekintélyű szerkesztője, kritikus, filozófus és hegymászó pedig számos vonással járult hozzá Mr. Ramsay megformálásához. Woolf azonban egyikükről sem készített másolatot. A regény éppen azért vált művészetté, mert az írónő szabadon átrendezte, összevonta és átértelmezte saját emlékeit.

A történet másik fontos alakja Vanessa Bell, Virginia nővére. Festőként más eszközökkel kereste ugyanazt, amit Virginia az írásban: hogyan lehet úgy megőrizni egy embert vagy egy pillanatot, hogy a mű ne puszta másolat legyen. Ezért kap különös jelentőséget Lily Briscoe festménye is. A könyv bemutatja, miként kapcsolódik össze Lily alkotói küzdelme Woolf saját problémájával: hogyan lehet formát adni egy elveszett anya emlékének anélkül, hogy az emlékezés megszépítené vagy leegyszerűsítené a múltat.

A fennmaradt kéziratok és naplók segítségével végigkövethető maga a regényírás is. Woolf 1925-ben kezdett komolyan gondolkodni az új könyvön, 1926-ban dolgozta ki annak legmerészebb részét, az Idő múlik szakaszt, amelyben tíz év, egy világháború és három haláleset suhan át egy csaknem üres házon. A kötet azt is megmutatja, hogyan alakult a szöveg a kézirattól a korrektúrákig, miért nem teljesen azonos az első brit és amerikai kiadás, és miként változtatta még az utolsó pillanatokban is Woolf a regény mondatainak ritmusát.

A világítótorony végül olyan könyv lett, amelyben egyetlen családi vacsora több teret kaphat, mint egy évtized, egy haláleset pedig zárójelben jelenhet meg. Woolf ezzel nem kisebbítette a veszteséget, hanem közelebb került ahhoz, ahogyan az emlékezet valójában működik. Néhány pillanat egész életünkben részletesen megmarad, miközben hosszú évek szinte nyomtalanul eltűnnek.

Száz évvel a regény megjelenése után Talland House még áll, Godrevy régi fehér tornya is látható, Virginia Woolf gyermekkori látogatásainak dokumentumai pedig fennmaradtak. A család azonban, amely ezeket a helyeket jelentéssel töltötte meg, régen eltűnt. Woolf könyvének ereje éppen abból fakad, hogy nem próbálta visszahozni ezt a világot eredeti formájában. Inkább azt mutatta meg, hogyan alakítja át az idő a múltat, és hogyan képes a művészet formát adni annak, ami az emlékezetben megmaradt.