Korinthosz – A város, ahol a kereszténység megtanult vitatkozni

Kevés első századi keresztény közösségről tudunk annyit, mint a korintusiról. Ennek sajátos oka van: a korintusiak sokat vitatkoztak. Pál apostol levelei pártosodásról, pereskedésről, házassági és szexuális kérdésekről, templomi lakomákról, bálványáldozati húsról, a nők szerepéről, lelki adományokról, az Eucharisztia rendjéről és még a halottak feltámadásáról is beszámolnak. Éppen ezek a konfliktusok őrizték meg előttünk egy kétezer évvel ezelőtti keresztény közösség mindennapjait.

A Korinthosz – A város, ahol a kereszténység megtanult vitatkozni azonban nem bibliai kommentár. A könyv először magát a várost mutatja be. Korinthosz Kr. e. 146-os római pusztulása és Julius Caesar Kr. e. 44-es újjáalapítása után gazdag római kolóniává fejlődött, amely egyszerre őrzött görög hagyományokat és működött római intézmények között. Két kikötője, kereskedelme, társadalmi mobilitása, patrónusi rendszere és vallási sokszínűsége olyan városi közeget hozott létre, amely alapvetően meghatározta a megszülető keresztény közösséget.

Ebben a világban érkezett meg Pál. Műhelyben dolgozott, Aquilával és Priszcillával került kapcsolatba, a zsinagógában tanított, majd magánházakban szerveződő közösséget hozott létre. A keresztények között voltak szegények és módosabb háztulajdonosok, kézművesek, szolgák, rabszolgák és olyan emberek is, akiknek társadalmi kapcsolatai jelentős befolyást biztosíthattak. A megtérés azonban nem törölte el a város társadalmi különbségeit. A gyülekezetnek meg kellett tanulnia, hogyan ülhet ugyanahhoz az asztalhoz gazdag és szegény, patrónus és kliens, úr és szolga.

A könyv innen követi végig a korintusi konfliktusokat. Miért mondta valaki, hogy Pálhoz, más Apollóshoz tartozik? Miért perelt egyik keresztény a másikkal? Hogyan kerülhetett egy hívő bálványtemplomi lakomára? Miért jutottak el odáig, hogy az Úr vacsoráján egyesek jóllaktak, mások pedig éhesek maradtak? Mit jelentett a nyelveken szólás, a prófécia és a szeretet? Miért tagadták egyes korintusiak a halottak feltámadását? A könyv ezeket a kérdéseket a görög-római városi kultúra, a római jog, a lakomák, a patrónusi hálózatok és a régészeti emlékek összefüggésében vizsgálja.

Pál válaszai közben olyan fogalmak kaptak máig ható jelentést, mint Krisztus teste, a szeretet, a szabadság önkéntes korlátozása vagy az erő és gyengeség viszonya. A szeretethimnusz ebben az értelmezésben nem elszigetelt költői szöveg, hanem egy széthúzó közösségnek adott válasz. A test képe pedig egy olyan gyülekezethez szólt, ahol a társadalmi rang újra és újra megjelent a keresztény közösségen belül is. A könyv egyik központi kérdése ezért az, létrehozható-e egyenlőbb közösség egy mélyen hierarchikus társadalomban.

Korinthosz története Pál távozásával sem ér véget. Néhány évtizeddel később az Első Kelemen-levél ismét vezetői konfliktusról számol be. A késő antik város már püspöki központtá vált, és az ötödik–hatodik században monumentális keresztény bazilikák jelentek meg. A bizánci, frank, velencei és oszmán korszak újra meg újra átalakította Korinthoszt, miközben Pál városának emlékezete fennmaradt. A modern régészet 1896-tól újabb rétegeket tett láthatóvá ebből a hosszú történetből.

A kötet így egyszerre várostörténet, vallástörténet, társadalomtörténet és történelmi nyomozás. Főszereplője nem kizárólag Pál apostol, hanem maga Korinthosz: az a város, ahol a keresztény szabadság összeütközött a közösségi felelősséggel, a társadalmi rang az egyenlőség igényével, a karizma a renddel, az apostoli tekintély pedig a helyi önállósággal. A vitákból olyan levelek születtek, amelyek később az egész kereszténység alapvető szövegeivé váltak. A helyi problémákból egyetemes kérdések lettek, és éppen ezért Korinthosz története ma is meglepően ismerős.