Kuncz Aladár – A férfi a Fekete kolostor mögött

Kuncz Aladár nevét ma mindenekelőtt a Fekete kolostor őrzi. A regény a magyar első világháborús irodalom egyik legkülönösebb és legerősebb alkotása: egy Franciaországért lelkesedő magyar értelmiségi története, akit 1914-ben ugyanaz az ország zárt évekre internálótáborba, amelynek kultúráját korábban szellemi otthonának tekintette. Kuncz azonban jóval több volt egyetlen nagy könyv szerzőjénél.

1885 végén született Aradon, gyermek- és ifjúkorának meghatározó közege Kolozsvár lett. Budapesten az Eötvös Collegium tagjaként került a modern magyar irodalom közegébe, kapcsolatba a Nyugat nemzedékével, Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Laczkó Gézával és másokkal. Kritikusként, tanárként és irodalomtörténészként indult, miközben egyre erősebben vonzotta Franciaország. Párizs és Bretagne számára nem egzotikus úti cél, hanem egy európai kultúra megtestesítője volt.

1914 nyarán azonban minden megváltozott. A világháború kitörése után Kunczból egyik napról a másikra ellenséges állam polgára lett. Périgueux, Noirmoutier és Île d’Yeu internálótáborai következtek. A civil fogság csaknem öt évig tartott. Mire 1919-ben hazatérhetett, az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnt, Magyarország és Erdély politikai helyzete gyökeresen átalakult.

A könyv egyik központi kérdése, hogyan lehet egy ilyen tapasztalat után tovább élni. Kuncz nem vált Franciaország gyűlölőjévé, és nem azonosította a francia kultúrát a francia állam háborús intézkedéseivel. A fogság tapasztalatából később olyan művet teremtett, amely nem vádirat, hanem emberek története. A Fekete kolostorban a civil internáltak társadalma, a várakozás, a bizonytalanság, a megaláztatás, a humor és a közösségi túlélés jelenik meg.

Hazatérése után Kuncz fokozatosan Kolozsvár felé fordult. 1923-tól az Ellenzék irodalmi életének egyik szervezője, majd az Erdélyi Helikon meghatározó szerkesztője lett. A marosvécsi helikoni közösség környezetében azon dolgozott, hogy az erdélyi magyar irodalom ne záródjon regionális keretek közé, hanem kapcsolatban maradjon Budapesttel és az európai kultúrával. Szerkesztőként kéziratokat gondozott, szerzőket segített, vitákat közvetített és intézményeket épített.

A Fekete kolostort csak élete végén írta meg. A könyv 1931-ben jelent meg, amikor szerzője már súlyos beteg volt. Babits, Kosztolányi, Schöpflin Aladár és más jelentős kortársak gyorsan felismerték jelentőségét. Kuncz alig néhány héttel a siker után, 45 évesen meghalt. Műve azonban önálló életre kelt: angol, francia, olasz, román és más nyelvű kiadások követték, miközben későbbi politikai korszakok átértelmezték, egyes kiadásokban pedig cenzúrázták is.

Ez a kötet Kuncz Aladár teljesebb alakját próbálja visszahozni. A fogoly mellett megmutatja a kritikust, a szerkesztőt, a franciás műveltségű értelmiségit és az erdélyi irodalom szervezőjét is. Arra keresi a választ, hogyan alakította át a háború egy európai gondolkodású magyar értelmiségi életét, miként született meg emlékeiből a Fekete kolostor, és hogyan vált egyetlen könyv egyszerre Kuncz halhatatlanságának forrásává és egész életművének árnyékává.

A történet Kolozsvártól Budapestig és Párizsig, Bretagne-tól Noirmoutier-ig, majd vissza Erdélybe vezet. Egy olyan ember pályája rajzolódik ki, akit a huszadik század első nagy történelmi törése kiszakított addigi életéből, de aki később nem a bezárkózás, hanem a kulturális kapcsolatteremtés mellett döntött.

A Fekete kolostor megőrizte Kuncz Aladár nevét. Ez a könyv azt mutatja meg, ki volt az ember a cím mögött.