Máté evangéliuma

Máté evangéliuma évszázadokon át az Újszövetség kapuja volt. Ábrahámtól és Dávidtól indul, magába sűríti Izrael történetét, Jézus életét pedig a próféták, a Tóra és a messiási várakozások összefüggésében beszéli el. Könyvünk azt vizsgálja, hogyan születhetett meg ez a különleges mű, ki állhatott mögötte, milyen forrásokat használhatott, kiknek írhatta, és hogyan vált a keresztény hagyomány egyik legnagyobb hatású szövegévé.

A történet egy vámszedővel kezdődik. Az evangélium szerint Jézus a vámnál ülő Mátét szólította meg, aki felállt és követte. Márk és Lukács ugyanakkor Lévi néven beszél egy nagyon hasonló jelenet szereplőjéről. Máté és Lévi ugyanaz az ember volt? Két névvel rendelkezett, vagy két hagyomány kapcsolódott össze? Már ez a kérdés megmutatja, milyen izgalmas történeti nyomozás kezdődik az evangélium szerzője körül.

A könyv részletesen bemutatja az ősegyház legkorábbi tanúit. Papiasz szerint Máté „héber dialektusban” rendezte össze Jézus mondásait vagy a róla szóló hagyományokat. Irenaeus és Origenész már egyértelműen az apostolhoz kapcsolta az evangéliumot. De mit jelentett Papiasz rejtélyes mondata? Héberül vagy arámiul írt Máté? Egy korábbi mondásgyűjteményről beszélt, vagy a ma ismert evangélium valamely elődjéről?

A modern kutatás újabb kérdést tett fel. A három szinoptikus evangélium – Máté, Márk és Lukács – olyan szoros szövegi rokonságot mutat, hogy közöttük irodalmi kapcsolatot kell feltételeznünk. A kutatók többsége szerint Márk írt előbb, Máté pedig felhasználta művét. A kötet bemutatja, mi szól e nézet mellett, milyen alternatív elméletek léteznek, és miért nem következik Márk használatából automatikusan, hogy Máté apostolnak semmilyen szerepe nem lehetett a könyv létrejöttében.

Külön fejezet foglalkozik a titokzatos Q-val, azzal a feltételezett forrással, amelyből Máté és Lukács közös, Márknál nem szereplő Jézus-mondásait származtatják. Q kéziratát azonban soha nem találták meg. A könyv ezért világosan elválasztja egymástól azt, amit a szövegek alapján biztosan megfigyelhetünk, és azt, amit a kutatás ezek magyarázatára feltételez.

Máté saját hagyományai legalább ilyen érdekesek. Csak nála olvasunk a napkeleti bölcsekről, az egyiptomi menekülésről, Péter vízen járásáról, a templomadóról vagy a sírt őrző katonákról. A könyv megvizsgálja e történetek történeti környezetét, Nagy Heródes világát, Betlehem szerepét, a betlehemi csillag lehetséges értelmezéseit és a feltámadás körüli korai vitákat.

Különös figyelmet kap a hegyi beszéd, Máté öt nagy beszédegysége, Péter szerepe és az „egyház” fogalmának megjelenése. Máté ugyanis nemcsak Jézus életének elbeszélője. Tudatosan rendszerezi tanításait, és olyan művet alkot, amely már az első keresztény közösségekben tanításra, istentiszteleti felolvasásra és a közösségi élet alakítására is alkalmas lehetett.

A kötet részletesen foglalkozik Máté zsidó világával is. Mit jelentett a Tóra Jézus követői számára? Kik voltak valójában a farizeusok? Mikor kezdett különválni a judaizmus és a kereszténység? A könyv kerül minden olyan leegyszerűsítést, amely a későbbi keresztény–zsidó konfliktusokat automatikusan visszavetítené Jézus korába. Máté szövege egy olyan átmeneti korszak tanúja, amikor a Jézusban hívő közösségek még mélyen Izrael történetében gyökereztek, miközben egyre több pogány csatlakozott hozzájuk.

A történeti nyomozás végül visszatér az eredeti kérdéshez: mit tudhatunk Mátéról? A könyv nem állít bizonyosságot ott, ahol a források nem engedik meg, de az ősegyházi hagyományt sem söpri félre. Bemutatja az apostoli szerzőség mellett és ellen szóló érveket, a köztes lehetőségeket, valamint azt, hogyan őrizhette egy könyv egyszerre az apostoli emlékezetet, korábbi írott forrásokat és az első keresztény közösségek tapasztalatát.

A Máté evangéliuma így egyszerre könyv egy apostolról, egy ősi szöveg megszületéséről és a kereszténység első nemzedékeiről. Annak története, hogyan jutott el Jézus emlékezete Galileából a görög nyelvű evangéliumig, majd onnan két évezred keresztény kultúrájába.