Houdini utolsó szabadulása

1926. október 31-én, Halloween napján egy detroiti kórházban meghalt Harry Houdini, a világ leghíresebb szabadulóművésze. 52 éves volt. Halálának körülményei hamarosan legendává váltak, ahogyan korábban szinte minden, amit a színpadon tett. A férfi, aki bilincsekből, láncokból, lezárt ládákból és vízzel teli tartályokból szabadult ki, végül nem tudott megmenekülni egy súlyos betegségtől. A Houdini utolsó szabadulása a modern szórakoztatóipar egyik legkülönösebb alakjának életét mutatja be. A történet 1874-ben, Budapesten kezdődik, ahol Ehrich Weisz néven megszületett a későbbi világsztár. Családja még gyermekkorában az Egyesült Államokba költözött, ám az amerikai álom kezdetben inkább nélkülözést és bizonytalanságot jelentett. A fiatal Ehrich különféle munkákat vállalt, miközben egyre nagyobb érdeklődéssel fordult a bűvészet és a színpadi mutatványok világa felé. Houdini tudatosan építette fel saját legendáját. Felismerte, hogy a közönséget a látványos bűvésztrükköknél is jobban érdekli az emberi teljesítőképesség határainak feszegetése. Amikor rendőrök bilincselték meg, vagy vízbe merített, lezárt ládából kellett kiszabadulnia, nézőinek sokszor valóban úgy tűnhetett, hogy az életével játszik. A gondosan megtervezett előadások mögött azonban rendkívüli felkészültség, technikai ismeret, fizikai állóképesség és kivételes üzleti érzék állt. Pályafutása egybeesett a tömegsajtó, a modern reklám és a nemzetközi szórakoztatóipar felemelkedésével. Houdini pontosan értette, hogyan lehet egyetlen látványos produkcióból országos vagy nemzetközi eseményt teremteni. Rendőrkapitányságokon, börtönökben, hidakon és színházakban végrehajtott mutatványai újra meg újra felkeltették az újságírók érdeklődését. Európai turnéi és amerikai sikerei révén korának legismertebb előadóművészei közé emelkedett. A könyv részletesen foglalkozik házasságával is. Felesége, Bess Houdini hosszú éveken át társa volt a színpadon és a magánéletben. Kettejük kapcsolata fontos része annak a történetnek, amelyben a világhírnév mögött egy sokat utazó, állandó teljesítménykényszerben élő ember alakja rajzolódik ki. Houdini életének utolsó szakaszában új ellenfelet választott magának: a természetfeletti erőkre hivatkozó médiumokat. Édesanyja halála után személyesen is foglalkoztatta a túlvilági kapcsolat lehetősége, ám egyre határozottabban fordult szembe azokkal, akik szerinte gyászoló emberek hiszékenységéből húztak hasznot. Nyilvános fellépéseiben és írásaiban leplezte le a spiritiszta szeánszokon alkalmazott módszereket. Ez a tevékenysége Arthur Conan Doyle-lal, Sherlock Holmes megteremtőjével is konfliktusba sodorta, aki komolyan hitt a spiritizmusban. Külön fejezetek foglalkoznak Houdini halálának körülményeivel. 1926 októberében Montrealban hasi ütéseket kapott egy fiatalembertől, aki állítólag próbára akarta tenni a művész legendás izomzatát. Néhány nappal később Detroitban meghalt, miután megrepedt féregnyúlványa miatt hashártyagyulladás alakult ki nála. Az ütéseket és a halálát összekapcsoló történet rendkívül népszerűvé vált, az orvosi és történeti bizonyítékok azonban nem teszik lehetővé az egyszerű okozati magyarázatot. A kötet megvizsgálja azt is, miként alakult tovább Houdini legendája a halála után. Neve önálló fogalommá vált, és mindmáig a lehetetlennek látszó helyzetekből való menekülés jelképe. A róla szóló filmek, könyvek és életrajzok gyakran keverik a valóságot a művész saját maga által terjesztett történetekkel. A Houdini utolsó szabadulása egyszerre történelmi életrajz, kultúrtörténeti áttekintés és nyomozás. A könyv a szegény bevándorlócsalád gyermekének felemelkedésén keresztül mutatja be a modern amerikai tömegkultúra születését, a hírnév természetét és azt a különös viszonyt, amely a közönséget a veszélyhez, a csodához és a megtévesztéshez fűzi. Houdini száz évvel halála után is foglalkoztatja az embereket. Története arról a korszakról is szól, amelyben az emberi találékonyság és a modern technika új lehetőségeket teremtett, miközben a természetfelettibe vetett hit továbbra is milliókat vonzott.