Ady román tükörben

A kiadványról

Ady Endre már életében átlépte a magyar nyelv határait. 1909-ben Octavian Goga románra fordította két versét, és ezzel elkezdődött egy csaknem egy évszázados történet: hogyan változott meg Ady képe attól függően, hogy melyik korszak, melyik fordító és melyik politikai-kulturális közeg olvasta. Az Ady román tükörben ezt a folyamatot követi végig a századelőtől a két világháború közötti éveken, a kommunista kultúrpolitika évtizedein és az 1977-es centenáriumon át egészen az 1989 utáni újraértelmezésekig.

A könyv egyik központi kérdése, hogy hányféle Ady létezett románul. Goga elsősorban a társadalmi lázadót és a történelmi Magyarország válságát bíráló költőt fedezte fel benne. George A. Petre 1930-as Sânge şi aur című kötete már szélesebb képet adott, és megmutatta a szimbolista, szerelmi és személyes líra arcait is. Eugen Jebeleanu 1948 után új költői erővel szólaltatta meg a prófétai, forradalmi Adyt, miközben a korszak hivatalos kultúrpolitikája különösen a Dózsához, társadalmi igazságtalansághoz, sovinizmusellenességhez és román–magyar együttéléshez kapcsolható verseket emelte előtérbe. Paul Drumaru 1972-es, 237 verset tartalmazó Poeme kötete már az életmű sokféleségét próbálta románul megőrizni.

A történet nem merül ki a fordításokban. A kötet bemutatja, miként alakult ki Ady romániai kultusza Nagyváradon, Érmindszenten és más erdélyi, partiumi helyszíneken, hogyan jelent meg a román sajtóban a két világháború között, és miért vált különösen fontossá a magyar–román kulturális kapcsolatok történetében. Ady szülőföldjének és nagyváradi éveinek emlékezete Trianon után új politikai térbe került, ami önmagában is megváltoztatta a költő romániai jelentését. A könyv azt is vizsgálja, hogyan hatott a történelmi helyzet arra, hogy egy adott korszak Ady életművéből éppen melyik arcot tartotta fontosnak.

Külön fejezetek foglalkoznak a fordíthatóság kérdésével. Goga dallamosabb, lineárisabb Adyt teremtett, Jebeleanu drámaibb és látomásosabb hangot, Drumaru pedig filológiailag pontosabb és életműszerűbb változatot. A könyv összeveti ezeket a módszereket, és azt mutatja meg, hogy a fordítás soha nem puszta nyelvi másolat: minden román változat egyben új értelmezés is. A román Ady történetében ezért a műfordítás, az irodalomtörténet és a kultúrpolitika folyamatosan egymásba fonódik.

Az 1977-es centenárium különösen gazdag pillanat volt. Román és magyar nyelvű folyóiratok, köztük a Tribuna, a Korunk, az Utunk és az Igaz Szó egyszerre ünnepelték, elemezték és vitatták Adyt. A hivatalos jubileumi nyelv mellett megjelent a személyes olvasói élmény, a fordításelmélet, a recepciótörténet és a modernség kérdése is. A Ceaușescu-korszak nemzeti kommunista kultúrpolitikája ugyan igyekezett bizonyos hangsúlyokat előtérbe állítani, de addigra az Ady-recepció már túl gazdag volt ahhoz, hogy egyetlen ideológiai képlettel leírható legyen.

A kötet végül azt követi nyomon, mi maradt ebből 1989 után. Az állami ideológiai keret eltűnt, de a román Ady-hagyomány nem. Újra kiadták George A. Petre régi fordításait, tovább éltek a nagyváradi emlékhelyek, Drumaru kötete fordítástörténeti mérföldkő maradt, és a román recepció maga is kutatási témává vált. Az Ady román tükörben így nemcsak egy magyar költő külföldi utóéletének története, hanem közép-európai kultúrtörténet is: arról szól, hogyan változtatja meg a történelem, a nyelv, az ideológia és az olvasói közeg ugyanannak az életműnek a jelentését.

A több évtizednyi román és romániai magyar sajtóanyag, kritikák, évfordulós írások és fordítástörténeti tanulmányok révén a könyv azt is megmutatja, hogy a recepció története sohasem egyenes vonalú. Ugyanaz az Ady lehetett egyszerre modernista újító, nemzeti önkritikus, társadalmi lázadó, szerelmi költő, a halál megszállottja és a két kultúra közötti közvetítő alak. Éppen ezek az eltérő hangsúlyok teszik láthatóvá, miként olvas egy másik kultúra saját kérdésein keresztül egy idegen nyelven született életművet.