Karinthy koponyája

A kiadványról

1936 tavaszán Budapest Karinthy Frigyes betegségéről beszélt. Először csak rémhírek terjedtek: fejfájás, fülzúgás, látászavarok, különböző orvosi vizsgálatok és bizonytalan diagnózisok követték egymást. Néhány hét múlva azonban már tudni lehetett, hogy az író agyában súlyos elváltozás van, műtétre van szüksége, és a beavatkozást Herbert Olivecrona, a korszak egyik legjelentősebb idegsebésze végzi Stockholmban. Karinthy magánbetegsége ekkor már régen nem maradt magánügy: szerkesztőségek, íróbarátok, orvosok, támogatók és olvasók követték napról napra, mi történik vele.

A Karinthy koponyája ennek a különleges nyilvánosságtörténetnek ered a nyomába. Korabeli magyarországi, felvidéki, erdélyi, délvidéki és dél-amerikai magyar lapok alapján rekonstruálja, miként terjedt a műtét híre a magyar nyelvű sajtóban. Megmutatja, hogyan lett a távoli svéd sebészből néhány hét alatt Magyarországon ünnepelt személyiség, miért tüntette ki Horthy Miklós, és hogyan szervezett a Színházi Élet olvasói akciót Olivecrona köszöntésére. Közben egy másik hang is megszólalt: a Nemzet Szava azt kérdezte, miért jut egy híres írónak külföldi kezelés és társadalmi segítség, miközben névtelen betegek tömegei nélkülözik ugyanezt. Karinthy betegsége így társadalmi és kulturális vitává is vált.

A kötet egyik központi kérdése az, hogyan szerezte vissza Karinthy saját történetének elbeszélését. A műtét első heteiben még mások beszéltek róla: felesége telefonált Stockholmból, az orvosok jelentették állapotát, a lapok pedig közölték és továbbadták a híreket. Május végétől már maga Karinthy kezdte el megírni, mit érzett a műtőasztalon. Az Agyműtét az illető agyból nézve, az Új életet kezdek és más korai írásokból fokozatosan alakult ki az a saját nézőpont, amelyből később megszületett az Utazás a koponyám körül. Mire 1936 szeptemberében megkezdődött a regény folytatásos közlése, az olvasók már ismerték a történet végét. Karinthynak ezért nem azt kellett elmondania, mi történt, hanem azt, milyen volt mindezt belülről átélni.

A könyv a később előkerült stockholmi orvosi dokumentumokat is összeveti Karinthy elbeszélésével. Kiderül, hogy a regény számos különösnek ható részlete mögött pontosan azonosítható orvosi esemény áll: a koponyafúrás, a műtét előtti ventrikulográfia, a helyi érzéstelenítésben végzett operáció és a műtét utáni időérzékelési zavar. Az eltérések sem egyszerű hibák: sokszor azt mutatják meg, mennyire más ugyanaz az esemény az orvos és a beteg nézőpontjából. Karinthy maga is foglalkozott ezzel, amikor Olivecronától kérdezte meg, vajon művészi valósága eltorzította-e a tudományos valóságot.

Külön fejezet foglalkozik az 1937-es fogadtatással. Bródy Lili, Bálint György, Kardos László, Németh Andor és Fejtő Ferenc kritikái azt mutatják, hogy a kortársak már egy jól ismert történetet olvastak újra irodalomként. Kardos egyenesen bevallotta, hogy a műtét után egy időre már sokallta Karinthy agyoperációjának állandó jelenlétét a sajtóban, a könyvet mégis szinte egyetlen éjszaka alatt végigolvasta. Fejtő Ferenc pedig Karinthy rendkívüli önmegfigyelő képességét és természettudományos kíváncsiságát emelte ki.

A történet újabb fordulata 1975-ben következett, amikor hozzáférhetővé váltak a stockholmi iratok, majd 2024-ben előkerült Nagy Lajos 1936-ban készült, addig publikálatlan riportja is. Ezek a források tovább árnyalják a képet a lábadozó íróról, Olivecronáról és arról, milyen gyorsan lett egy súlyos betegségből közösségi történet.

A Karinthy koponyája egyszerre irodalmi nyomozás, sajtótörténet, orvostörténeti rekonstrukció és korrajz. Azt mutatja meg, hogy az Utazás a koponyám körül nem egy nyilvánosságtól elzárt személyes élményből született. Előtte hónapokon át újságok építették Karinthy betegségének történetét. Az író végül ezt a már közismert történetet alakította át olyan művé, amely évtizedek alatt szinte teljesen elhomályosította saját sajtótörténeti előzményeit.