Tizenkét év öröksége: vita a mandátumkorlátról

A kiadványról

Az Alaptörvény tizenhetedik módosítása szerint a jövőben nem lehet országgyűlési képviselő, aki már összesen legalább tizenkét évig betöltötte ezt a tisztséget, vagy akit legalább három választáson megválasztottak. Magyar Péter miniszterelnök 2026 júliusában nyújtotta be a javaslatot, alig három hónappal a Tisza Párt áprilisi választási győzelme és Orbán Viktor tizenhat éves kormányzásának bukása után. A szabály a jelenlegi ciklust nem érinti, csak a 2030-as választástól szűkíti az indulási lehetőséget.
A kormányoldal a demokratikus megújulást és a hatalom bebetonozódásának megakadályozását hozza fel érvként. Ezzel szemben Hadházy Ákos, akit a szabály maga is érintene, „személyre szabott módosításnak” nevezte a lépést, és úgy vélekedett, hogy az utolsó, meg nem hosszabbítható ciklusban ülő képviselők inkább hajlamosak a korrupcióra, mint a felelős munkára. A TASZ nem elveti a cikluskorlátozás gondolatát, de az időzítést kifogásolja: szerintük egy ilyen horderejű, a választójogot súlyosan korlátozó kérdést nem szabad ötnapos társadalmi egyeztetéssel eldönteni. Sulyok Tamás köztársasági elnök – akinek megbízatását a módosítás egy másik pontja szüntetné meg – közleményében kijelentette, hogy a javaslat „számos elemében sérti a jogállamiság, a demokrácia és a hatalommegosztás elvét”, és hatalomkoncentrációhoz vezet. A Velencei Bizottsághoz még május végén fordult, ám a kormány nem várta meg az állásfoglalást.
Nemzetközi összevetésben a magyar javaslat szigorú végletet képvisel. Európában egyetlen ország sem alkalmaz nemzeti parlamenti cikluskorlátozást, Svájcban 2009-ben népszavazáson buktatták meg a hasonló kezdeményezést. Mexikóban és Costa Ricán csak az egymást követő ciklusok tilosak, egy kihagyott ciklus után a képviselő visszatérhet, a Fülöp-szigeteki modell hasonlóan működik. A magyar tervezet ezzel szemben véglegesen, visszavonhatatlanul zárná ki az érintetteket.
A hazai előzmények is magyarázzák a felvetést: az 1990-es rendszerváltás óta mindössze négy képviselő – Orbán Viktor, Kövér László, Kósa Lajos és Németh Zsolt – ült folyamatosan a parlamentben, egészen 2026-ig, amikor hárman közülük a választási vereség után távoztak. Németh Zsolt hatvankét évesen már tizedik ciklusát kezdte meg. Történelmi távlatban Madarász József ötvenhat évig, 1848-tól 1915-ig volt képviselő. Ezek a pályák jól mutatják, hogy a hosszú, megszakítás nélküli parlamenti jelenlét nem új jelenség Magyarországon, és felveti a kérdést, mennyiben szolgálja a képviseleti demokráciát egy olyan politikai pálya, amely gyakorlatilag más szakmai tapasztalat nélkül, kizárólag a pártapparátusban zajlik.
A vita legfeszültebb pontja mégis a szereplők kettős mércéje. Azok a fideszes politikusok, akik ma a választói akarat és a jogállamiság védelmére hivatkozva bírálják a módosítást, 2011-től kezdve maguk is sorozatosan alakították át a választási rendszert a saját érdekeik szerint: az egyéni választókerületek határait az Alaptörvény mellékletébe emelték, bevezették a győzteskompenzációt, és a rendszert a többségi elv irányába tolták el, ami a választásirendszer.hu elemzői szerint mintegy tíz százalékkal torzította el a mandátumok és a szavazatarányok viszonyát. Ez a történet nem teszi automatikusan legitimmé a mostani javaslatot, de rávilágít arra, hogy Magyarországon egyik politikai oldal sem tekinthető a választói akarat következetes védelmezőjének: mindkét tábor hajlamos a szabályokat hatalmon lévőként a saját érdeke szerint alakítani, majd ellenzékben ugyanazokat az elveket számon kérni, amelyeket korábban maga is rugalmasan kezelt.
A valódi tét ezért túlmutat azon a kérdésen, hogy a tizenkét éves korlát bekerül-e az Alaptörvénybe: az igazi próbatétel az, hogy a magyar politikai kultúra képes-e végre olyan, pártoktól független konszenzust kialakítani a hatalomgyakorlás kereteiről, amely nem a mindenkori győztes érdekeit szolgálja. Amíg a szabályokat mindig az éppen kormányzó erő írja át, addig a demokrácia és a jogállamiság védelmére tett hivatkozások – bármelyik oldalról hangozzanak is el – hitelességi deficittel küzdenek. A Velencei Bizottság állásfoglalása és a Sulyok Tamás által kezdeményezett eljárás végkimenetele minden bizonnyal irányt mutat majd abban, hogy a mostani módosítás megáll-e a jelenlegi formájában, vagy a nyilvános vita nyomán még alakul a szöveg.